Abszurdisztán esete a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzéssel

–  A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román többségű szenátusa egy évvel elnapolta az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását. A MOGYE magyar tagozatának közgyűlése hat tartózkodás mellett, elsöprő többséggel döntött arról, hogy az egyetem három vezetőségi tagja benyújtja lemondását. Rektor-helyettesként ön ezzel egyet értett?

– Teljes mértékben! A szenátus döntését a magyar oktatók kivétel nélkül felháborítónak tartották. Közgyűlésünkön a vita igazából arról szólt, hogy az a legjobb megoldás, ha lemondunk az egyetem vezetőségében betöltött tisztségeinkről? A döntésnek nyilván megvannak a negatív következményei is, hiszen most már nem vagyunk benne az információáramlásban. Kollégáinknak ugyanakkor azt is elmondtuk: ha az egyetem vezetősége a legfontosabb döntéseket úgy hozza meg, hogy bennünket nem vesz figyelembe, akkor mindegy, hogy ott vagyunk, vagy sem. Többször is előfordult, hogy rektor-helyettesként csak utólag értesültem bizonyos döntésekről. Ha mérlegre teszem jelenlétünket az egyetem vezetői struktúráiban, elmondhatom, hogy jó döntöttünk.

– Az RMDSZ, illetve a román politikusok részéről olyan vélemények is elhangzottak, hogy lépésük elsietett volt, azaz tovább kellett volna egyezkedni...

– Nézőpont kérdése, hogy eredménytelen egyezkedéssel meddig lehet elmenni. Amit lehetett, mindent megpróbáltunk az elmúlt két esztendőben. A 2012 őszén, Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezésére, a tanügyminiszter által is aláírt hét pontos egyezség óta gyakorlatilag állandó párbeszédet folytatunk az egyetem vezetőségével.

Elmentünk már a falig, sőt szinte már tovább is. Számos olyan engedményt tettünk, ami nem ellenkezett az alapvető értékrendünkkel, rengeteg sértést, megaláztatást lenyeltünk, mondván, hogy ne az apróságokon múljon a nagyobb cél megvalósítása. Ha úgy látnánk, hogy ez az egyezkedéses út elvezet az önálló magyar oktatói és hallgatói struktúrák kialakításához, minden nehézség ellenére tovább haladtunk volna ezen az úton, sajnos azonban úgy tűnik, hogy ha ezt így folytatjuk, akkor a végtelenségig fogunk ebben az útvesztőben bolyongani.

A teljes interjú az Erdélyi Napló május 8-án megjelenő 18. lapszámában olvasható.