
Fotó: Boda L. Gergely
Csak a lakosságnak fáj, hogy a város területén évek óta fejetlenül vágják a közterületen levő fákat. A városháza illetékesei mindig találtak és találnak magyarázatot, illetve indokot, ráadásul a Bolyai téren, a Pszeudoszféra körüli irtás ügyében a bíróság a városháza illetékeseinek adott igazat.
2012. május 17., 19:402012. május 17., 19:40
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak adott igazat a bíróság abban a perben, amelyet a Maros Megyei Környezetvédelmi Őrség indított, mivel a városháza illetékesei kivágták a Bolyai téri fákat. Az őrség 30 ezer lejre perelte a városházát, azzal az okkal, hogy megszegték a zöldövezetek védelméről szóló törvényt. Laurenţiu Cincea főfelügyelő a per kezdeményezésekor elmondta, a „favágók” joghézagot használtak ki, mivel a törvény szerint veszély esetén lehetőség van közbeavaztkozni, nyírni, vágni.
2011 februárjában a Bolyai téren, a Pszeudoszféra körül tiltakozó megmozdulást is szerveztek a civilek, mert úgy vélték: a városháziak sokszor köztéri akadálynak tartják a fákat, és bizonyos okokra hivatkozva (parkolóhely kell, akadályozza az autós, illetve a gyalogos forgalmat, veszélyt jelent) egyszerűen letarolják. „Nyugodtan tekinthetjük ezt lakóhelyünk elleni cselekedetnek, mert a köztéri növényzet hozzátartozik ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat ebben a városban” – fogalmazott akkor az esemény főszervezője, Varga István. A nyolc, 70–80 éves hársfa a Bolyai téren, a Teleki Téka előtt már nincs, csak az azóta is otthagyott csonkok jelzik, hogy valaha léteztek.
A városháza jogászai azzal érveltek a bíróságon, hogy a fákat biztonsági okok miatt kellett kivágni, vastag törzseik ugyanis felnyomták a járdán az aszfaltot, ezért a gyalogosok számára használhatatlanná vált a járda, és veszélyeztették a gépkocsiforgalmat is. A bíróság figyelembe vette ezt az indoklást, valamint azt is, hogy a környezetvédelmi őrség helyzetfelmérő ügynökei nem „számoltak” azzal, hogy a polgármesteri hivatal azt ígérte, hogy minden kivágott fa helyett két nyírfacsemetét ültetnek.
A marosvásárhelyi bíróság döntése végleges és visszavonhatatlan, a Maros megyei törvényszék ugyanis elutasította a környezetvédelmi őrség fellebbezését.
A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
szóljon hozzá!