A testünk üzen

Van, aki ösztönösen odafigyel arra, mit üzen a teste, tudja, hogy nem csak véletlenül kíván meg egy-egy gyümölcsöt, zöldséget, a sós, illetve zsíros ételeket. Sokan azonban egyáltalán nem szánnak időt arra, hogy megértsék testük rezgését, hogy megtudják, miért is jelentkeznek a benyilallások, enyhébb rosszullétek. Legtöbbször csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a testen eluralkodó betegség ellehetetleníti életüket.

Simon Virág

2014. március 12., 19:222014. március 12., 19:22

2014. március 12., 20:502014. március 12., 20:50

Főként utóbbiaknak üzente marosvásárhelyi előadásában Buda László magyarországi orvos, pszichiáter, hogy minden betegségnek lelki oka van, s a tünetekkel szerveink azt üzenik, hogy nem érzik jól magukat a testünkben.

A lélekkel átitatott emberi test

A magyarországi népszerű szakember első hallásra kicsit szokatlan, de mindenképpen továbbgondolásra érdemes elméletet állított fel, miszerint testünk minden szerve, sőt a sejtek is, egyenként  élő lények, amelyeknek tudata van, és döntéseket hozhatnak. Buda László nemcsak azt állítja, hogy minden testi tünetnek lelki oka van, hanem azt is, hogy amennyiben az ember hajlandó szembenézni a betegséggel, a problémával, felfedni valódi okát, elfogadni, akkor egy öngyógyítási folyamat kezdődhet el. „Testünkre nem szabad úgy tekintenünk, mint egy húsdarabra. Meg kell értenünk, hogy minden szervünket, sejtünket áthatja egy lelki-, energetikai-, spirituális erő, és minden testrészünkre lényként kell tekintenünk” – mondta az előadó.

Lelki okok, testi tünetekkel

A testi tünetek legtöbbször lelki okokra vezethetők vissza, a betegségek hátterében gyakran elfojtott félelmek, negatív emlékek állnak. Buda László szerint a gyógyulás folyamatában nagyon fontos, hogy a páciens kibeszélje magát, ráébredjen, milyen összefüggések vannak a múltbeli és jelenkori élményei között, és azok milyen hatással vannak életére. Az előadó fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy néha egy-egy betegség azért alakul ki, mert a test így üzeni, hogy elég! Elég a túlhajszoltságból, az álmatlanságból, az egészségtelen életmódból és táplálkozásból, a folyamatos feszültségből és stresszből.

Szomatodráma módszer

Buda László ismertette az általa kidolgozott Szomatodrámát, vagyis azt a módszert, amelynek alkalmazásával az ember kapcsolatba kerülhet szerveivel, sejtjeivel, megismerheti működésüket, befolyásolhatja őket, gyógyító-öngyógyító folyamatokat indíthat el. Az előadó szerint nagyon fontos, hogy elfogadjuk a betegségünket, és megtanuljunk kommunikálni a testünkkel. „Nehéz elfogadni a betegséget, de sokszor azt is, hogy mi lesz gyógyulás esetén. Sokszor egy-egy betegségnek a fájdalmak, nehézségek ellenére számos előnye is van: ránk figyelnek, jobban szeretnek, talán anyagi javunk is származik belőle (betegnyugdíj, szociális segély). A betegség elfogadása mellett fontos vágyni a gyógyulásra, vállalni a változást.  Saját tapasztalatból és számos visszajelzésből tudom, hogy a testünk, ha megszólítjuk, szóba állunk vele, akkor a szeretetre, érzelemre reagálni fog. Biológiailag is bizonyított, és mérhető, hogy a test különböző szervei rezonálnak egy-egy érzésre, például a szégyenérzetre. Tudom, furcsán hangzik, hogy kommunikálnunk kell a szerveinkkel, hogy beszélgetőpartnerként kell tekintenünk testrészeinkre, de higgyék el, hogy használ” – mondta meggyőzően Buda László.

Mérlegelni kell a lehetőségeket

A szakember a hallgatóság kérdésére válaszolva hangsúlyozta: súlyos és indokolt esetekben fontosnak tartja a műtéti beavatkozásokat és a gyógyszeres kezelést. „Az a baj, hogy sokszor még azelőtt kés alá küldjük a beteget, kés alá fekszünk, mielőtt megértenénk, hogyan működnek szerveink. Mindenki maga dönti el, hogy érdemesnek tartja-e megpróbálni a saját testével, szerveivel kommunikálni, vagy sem. Még egy-egy műtét, gyógyszeres kezelés is eredményesebb, ha azt elfogadtuk, és testünkkel megbeszéltük – hangsúlyozta Buda László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés