Az MPP Maros megyei tanácselnökjelöltje és listavezetője, Biró Zsolt jelenleg, mintegy másfél órával urnazárás előtt megyejáró körúton tartózkodik. Reméli, majd bizonyíthat a megyei önkormányzatban.
2012. június 10., 19:352012. június 10., 19:35
2012. június 10., 19:432012. június 10., 19:43
„Arra számítok, hogy a választók megértették az üzenetet, és ezt igazolják az eddigi részvételi adatok is. Jelenleg megyejáró körúton vagyok, és azt tapasztalom, hogy nagyobb lesz a részvétel, mint négy évvel ezelőtt, ez pedig igazolja, hogy nem megoszottunk, hanem egyesítettünk. A legtöbb településen már most, két órával az urnazárás előtt elérte a részvétel a 2008-as, megközelítőleg 50%-os szintet, tehát este 9-ig biztosan túllépi azt, ezzel pedig elértük célunkat. Remélem, az MPP eléri az 5%-os küszöböt, és megtapadunk a megyei önkormánzyatban” – nyilatkozta a Székelyhon.ronak Biró Zsolt (balról a második) negyed nyolckor.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!