A sztráda elé sietnek Maroskeresztúron

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Éjszaka, szombaton és pünkösd másodnapján, hétfőn is dolgoztak az útkarbantartók Maroskeresztúron, leaszfaltozva az egész település Fő utcáját, a hét helységnévtábla között.

Simon Virág

2014. június 10., 18:042014. június 10., 18:04

2014. június 10., 18:252014. június 10., 18:25

 

Hétvégén és hétfőn, amikor lazább volt a gépkocsiforgalom, nem is jelentett különösebb nehézséget a félsáv lezárása, kedden délelőtt azonban már hosszú kocsisorok alakultak ki a településen. Az aszfaltozógépek között szlalomozó gépkocsivezetők dudálással adtak hangot nemtetszésüknek, a menet szerinti autóbuszjáratok sofőrei pedig a munkahelyről, érettségi vizsgáról elkéső utasaikat próbálták nyugtatni. „Jó” hír, hogy a munkálatokat kedd estig befejezték, s előreláthatóan nem fogják Nyárádtő irányában tovább folytatni.

Az útügyi igazgatóság helyi vezetőjétől, Mircea Cioloboctól próbáltuk megtudni, hogy milyen beruházásról van szó, ő azonban a központosított tájékoztatási rendszerre hivatkozva semmit nem mondott el, illetve annyit: írásban kérjük a brassói sajtóirodától, hogy válaszoljon kérdésünkre, az majd elküldi Bukarestbe és miután visszakapja, továbbküldik nekünk.

Maroskeresztúr alpolgármestere, Moldován József érdeklődésünkre elmondta, őket arról tájékoztatták, hogy az autósztráda lehajtó sávja fog Maroskeresztúron áthaladni, azért aszfaltozták le az egyébként jó állapotban lévő, gödörmentes útszakaszt. „Az aszfaltozásnak örvendünk, de annak már kevésbé, hogy a házakhoz bevezető hidakra nem oldották meg a gördülékeny áttérést, vagyis a megemelt aszfaltréteg miatt jókorát huppan a gépkocsi. Most még nincs olyan nagy gond, de télen lehetetlen lesz kitérni a Fő utcára. Azt hallottam, hogy a költségvetésbe nem volt belefoglalva ez a munkálat, ezért nem végezték el. Mi mindenképp írásban fogjuk kérni, hogy a legrövidebb időn pótolják ezt a mulasztást” – tájékoztatott a községvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés