A századforduló iPhone-ja: műtárgyszakértő mesélt a szecesszió tárgykultúrájáról

A Maros Megyei Múzeum és a Visit Maros a szecesszió világnapjához csatlakozva június 13-án változatos programokkal várta a látogatókat a Kultúrpalotában, amelyek középpontjában a nők szerepe állt a szecesszió művészetében. Tematikus séták, gyermekfoglalkozások, koncert szerepelt a kínálatban.

akit a Kincsvadászok című televíziós műsorból ismerhet a marosvásárhelyi közönség. Szombat este meg is telt a Kultúrpalota szecessziós kisterme.

A tárgyak mesélnek

A szakértő 120-150 évvel korábbra repítette vissza a közönséget a századforduló jellegzetes tárgyainak bemutatásával.

Az 1870-es évek ruhatárával nyitott, a nézők meg is foghatták azokat a kézzel vert csipke-vállkendőket, amelyek a századforduló nőjénél elengedhetetlen kiegészítőiknek számítottak, vagy a gyapjúból készült, női fürdőruhára hajazó férfi fürdőruhát.

Esetleg a századeleji férfi „ iPhone-ját”, az ezüst cigarettatárcát, ami státuszszimbólummal ért fel, vagy az első gumiból készült női fűzőt – hiszen azelőtt szigorúan halcsontokból készültek ezek az alsóneműk; a szecesszió emberét a szabadságvágy, a lázadás és az életigenlés vezérelte.

Megyesi Balázs egy olyan sörös fedeles kupán keresztül is érzékeltette a századforduló emberének hétköznapjait, a tárgykultúra átalakulását, amelynek a teteje még historizáló, mert tíz évvel korábban legyártották, virágmintás alja viszont már szecesszióba hajlik. Így futott át az 1890-es évek historizmusa a szecessziós polgári kultúrába. Ekkor jelenik meg a tömeggyártás, a standardizálás is, ami olcsóbbnak bizonyult.

A bemutatott ezüst vázapárak (kivehető belső üvegrésszel), kínálótálak és egységes étkészletek is – ez utóbbi azért fontos, mert akkor jelenik meg a matrica, amit már nem kézzel festenek, hanem csak ráragasztják, majd utána átfestegetik a színeket rajta, és beteszik az égetőbe. Tehát lehet, hogy a régiségpiacon 120 éves étkészletet találunk, mégsincs igazán értéke, hiszen ezek már a tömeggyártásról szólnak, arról, hogy gyakorlatilag minden pótolható – hívta fel a figyelmet Megyesi Balázs.

Vissza a gyökerekhez

A műtárgyszakértő rámutatott, a magyarországi szecesszió „különleges gyermeke” ennek az irányzatnak, azon belül az erdélyi szecesszió a magyar néprajzból merít, és azt az újfajta gondolkodást hozza, hogy vissza kell nyúlni a gyökerekhez. A művészeti megújulás ihletét a hagyományban, a népi örökségben látta – olyannyira, hogy a kor legjelentősebb építészei, köztük Kós Károly, Lechner Ödön és Körösfői-Kriesch Aladár gyűjtőutakra indultak, felkutatni az „igaz forrást.”

Szemléletes példaként utalt az épületben található székekre: a népies formákból vesznek át különböző faragászati motívumokat, mégis a lábaiknál ott a „rézpapucs”, hogy ha fel kell mosni a padlót, ne hasadjanak szét a nedvességtől.

ami a kortárs művészek kötelező olvasmányaként szolgálhatna, könyvsorozatot érdemelne. A Kultúrpalotát Közép-Európa szecessziós csúcsteljesítményei között tartja számon, kiemelve, hogy itt tényleg az utolsó szegig minden nagyon magas szinten volt megtervezve,

– véli a „kincsvadász”.

Ezt támasztja alá az is, hogy míg 1917-ben számos budapesti bérházban még saját fürdőszoba sem volt, addig a marosvásárhelyi Kultúrpalotában 1910-ben már központi porszívót használtak. Hozzátette, mindez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy Marosvásárhely viszonylag szerény méretű városként vállalta magára ezt az óriási költségvetésű alkotás megteremtését.