
Fotó: Boda L. Gergely
Letépték az elszáradt virágokat, leveleket, helyükre vitték a termékeket és polcokat rendeztek szerdán az Alpha Transilvana Alapítvány Atrium központjának sérült felnőtt jogosultjai az egyik marosvásárhelyi barkácsáruházban. Így ünnepelték meg a Sérültek Napját, és hívták fel a figyelmet arra, hogy egy kis odafigyeléssel és segítséggel a sérült felnőttek is képesek dolgozni, és beilleszkedni egy munkahelyi környezetbe.
2012. október 10., 16:032012. október 10., 16:03
2012. október 10., 16:132012. október 10., 16:13
A sérült felnőttek munkahelyi környezetbe való beilleszkedéséért szervezte meg a Sérültek Napját szerdán a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány Atrium központja. A szervezet tíz felnőtt sérült jogosultja kapott lehetőséget arra, hogy megtapasztalja, milyen lehet egy munkahelyen dolgozni, ahol feladatokat bíznak rájuk, és van egy személy, aki felel értük, cserében pedig ők felelősségteljes munkát végeznek.
Elfogadják őket, feladatokat bíznak rájuk
„Az Atrium központ állandó tevékenysége a munkahelyi integráció, illetve a munkahelyi gyakorlat, ami azt jelenti, hogy hetente egyszer bejárnak dolgozni egy-egy céghez, ahol megengedik, hogy tevékenykedjenek, célja pedig a munkahelyi beszoktatás” – fogalmazta meg Banga Erzsébet, a központ programfelelőse. A fiatalok főleg takarítói munkát végeznek, ugyanis elvégeztek egy takarítói tanfolyamot, de van, aki csomagoló, mások válogató munkát végeznek. „Vannak, akiknek még nem volt részük semmilyen munkahelyi tapasztalatban, ezért fontos ez a gyakorlat. Könnyebb lesz számukra az integráció, megszokják azt, hogy egy olyan társadalomban élnek, ahol őket is elfogadják, nekik is helyük van benne, és különböző feladatokat bízhatnak rájuk” – tette hozzá Banga Erzsébet.
Idén 41 személy fordult az Alpha Atrium központjához munkahelyért, de az évek folyamán összesen 124 személlyel foglalkozott a központ, közülük 31 sérült felnőttnek találtak állást. Főleg nagyáruházakban helyezkedtek el, de különböző magánvállalkozások termelői részlegein is dolgoznak – tudtuk meg a részleteket a programfelelőstől.
Remélik, hogy felveszik
Robi korábban egy másik cégnél dolgozott, ahol tollakat, pólókat pakolt, de úgy érzi, itt sokkal jobb – vallotta be portálunknak az Atrium központ fiatal jogosultja, miközben az áruház kertészeti részlegén az elszáradt virágokat csipkedte le a növényekről. A mellette tevékenykedő Barni is osztozott véleményében: „Jobb itt, mint ahol eddig dolgoztam, ahol konnektorokat pakoltam, nincs itt norma, lazább munkahely” – mondta. Mindkét fiatal azt reméli, felveszik egyszer ide vagy egy hasonló helyre. Van erre esélyük, ugyanis a központ két korábbi jogosultja már egy ideje a barkácsáruház dolgozója.
Az Atrium központ munkatársainak irányításával és az áruház alkalmazottainak felügyeletével zajlott a munkavégzés, utóbbiak nyitottságára és segítőkészségére ugyanis nagy szükségük van a sérülteknek.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!