
Fotó: Haáz Vince
Érdekes és tanulságos sajtótájékoztatót tartott csütörtök délben Marosvásárhelyen három kardiológus, beszámolva azokról az újdonságokról, amelyekről szó esett az egész héten zajló XII. Kardiológiai Konferencián. A főszervező Benedek Imre professzor mellett a magyarországi helyzetet Kiss Róbert professzor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, míg a hazai állapotokat Radu Ciudin, a román szaktársaság alelnöke ismertette.
2013. június 20., 19:352013. június 20., 19:35
2013. június 20., 19:452013. június 20., 19:45
Mindhárom szaktekintély hangsúlyozta, hogy mind a keringési-, mind a szív- és érrendszeri betegségek esetén nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre, és ezt főként a háziorvosok bevonásával lehet/lehetne hatékonyan megtenni.
Nagy lépésekkel fejlődik a gyógyítás
A magyarországi és hazai szakemberek között évek óta jó az együttműködés, rendszeresen találkoznak és megosztják egymással tapasztalataikat, beszámolnak az újdonságokról. A mostani konferencián helyi és magyarországi szakemberek is bemutatták, hogy milyen fejlődés történt a gyógyítás terén. Kiss Róbert úgy fogalmazott, hogy az elmúlt években a keringési betegségek gyógyításában fantasztikus fejlődés történt, így Magyarországon átlagosan öt évvel meghosszabbodott a várható élettartam, s mindez – bizonyos százalékban – ezeknek az újdonságoknak és a megelőzésnek köszönhető.
„A szívinfarktus katéteres kezelése igazi áttörés volt, amelynek köszönhetően ezreket mentenek meg a haláltól. A technika fejlődésének tudható be az is, hogy hatékonyan kezelik a szívritmuszavart. Ma már meg tudjuk jósolni, hogy ki fog szívinfarktust kapni, és életmódbeli tanácsokkal látjuk el, valamint gyógyszeres kezelést írunk fel, hogy ez ne történjen meg. Magyarországon a háziorvosok kötelesek részt venni azokon a továbbképzőkön, amelyeken többek között a kardiológiai újdonságokról is beszámolunk. Ötévenként vizsgázniuk kell, így pontosan tudják, hogy milyen gyógyítási lehetőségek vannak, és hova kell küldeni a beteget. Fontos lépés volt a megelőzés terén az a kormányintézkedés is, hogy a nyilvános helyeken betiltották a cigarettázást. Ennek is köszönhetően az évi 18 ezerről 16 ezerre csökkent a szívinfarktusok száma – számolt be a magyarországi szakember.
Sok a tennivaló
Radu Ciudin, a Román Kardiológusok Társaságának alelnöke elismerte, hogy nálunk sok még a tennivaló a megelőzés, felvilágosítás terén, de hiányosságok vannak a kezelésben is. „Az országban működik néhány jól felszerelt kardiológiai osztály, ahol hatékonyan tudnak segíteni a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek. De vannak olyan vidékek, ahol nehezen vagy egyáltalán nem jutnak el egy kardiológushoz az emberek. Példaként hozta fel, hogy Bukarestben kétszer annyi sztentet ültetnek be, mint az ország többi részén, s ez a szám is elenyésző ahhoz képet, hogy Európában hány ember életét mentik így meg.
„Évente 1700 csecsemő születik örökletes szívrendellenességgel, többségüket külföldön műtik, kezelik, mert itt nincsenek megfelelő központok. Persze a külföldi kezelési költségek visszatérítéséből létre is lehetne hozni ezeket a központokat. Össze kellene hangolni a szakemberek munkáját, még nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre. Sajnos ma azt tapasztaljuk, hogy egyre nő a túlsúlyos gyermekek száma, az emberek a megengedettnél 300 százalékkal több sót fogyasztanak, sokat isznak és cigarettáznak. Viccesen szokták mondani, hogy nem tud szívinfarktusban meghalni, mert korábban elviszi a májcirózis” – mondta a bukaresti szakember.
Marosvásárhely nincs lemaradva
Benedek Imre büszkén mondta, hogy bár a megelőzés terén sok még a tennivaló, a kardiológiai gyógyászati technikák terén Marosvásárhely nincs lemaradva, s egész Székelyföldről jönnek ide páciensek. „Jó csapatunk van, uniós pályázatokat valósítunk meg, elismert külföldi szaklapokban közlik tanulmányainkat, eredményeinket. Szerdán este a háziorvosoknak tartottunk előadásokat a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy a páciensek időben eljussanak hozzánk. Sajnos a vidéki településekre kevés információ jut el, éppen ezért tervezzük, hogy idén nyáron falvakon is felvilágosító előadásokat tartunk” – mondta Benedek professzor.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!