A Medve-tótól való túlzott függőségtől szabadulnának Szovátán

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egyre több szovátai vállalkozó a turistaszezon színesebbé tételében és kinyújtásában látja a vendégfogadás kiteljesedésének sikerét. Kezdenek ráébredni, hogy szállodájuk vagy villájuk eleganciája, konyhájuk változatossága ma már aligha elegendő egy igényes vendég számára.

Szucher Ervin

2014. szeptember 11., 17:192014. szeptember 11., 17:19

Azt is kezdik felismerni, hogy a túlzott Medve-tó centrikusság két, két és fél hónapra zsugorítja az idényt. Ezért egyre többen különleges szolgáltatások és szabadidőprogramok szervezésében gondolkodnak. Segítségükre van a két – helyi illetve regionális – turisztikai egyesület, mely a programok összefoglalását és népszerűsítését vállalta fel. „Célunk megmutatni a vendégnek, hogy a Medve-tón kívül egyéb is létezik Szovátán és környékén” – jellemezte a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület munkáját Kiss Zsófia, az önkormányzat turisztikai szaktanácsadója. Mint mondta, a különleges szolgáltatások és fakultatív programok igencsak nagy népszerűségnek örvendenek. Ilyen a nosztalgiavonatozás Vármezőig, a szafari túra, a kalandpark kipróbálása, az idegenvezetővel tett gyalogtúra vagy a hintóval való kocsikázás. Legutóbb a fürdőtelep és a térség legelegánsabb szállodája antistresszcsomagot talált ki a vendégeinek, egy villatulajdonos pedig cseberben az udvarára „hozta” a Medve-tavat.  

Stresszoldó program

Székelyföld első, antistresszcsomagokat kínáló szállodáját avatják pénteken Szovátán. A térség egyetlen négycsillagos luxushotelje a testi és lelki egyensúly visszanyerése érdekében kínál többnapos terápiát. A több mint hét millió eurós befektetéssel felújított, korábban mindössze kétcsillagos besorolású szálloda mint a stresszoldásra kiválóan alkalmas létesítmény hirdeti magát. Üzemeltetői egy mottót is találtak a kínálatuknak: No stress, balance your life!, ami magyarul Semmi stressz, élj kiegyensúlyozott életet! jelent. A cég antistresszcsomagja egyhetes tartózkodásra épül, és három komponensből áll: relaxálás, rehabilitáció és antistressz tanácsadás pszichológus segítségével. Nem hiányzik az orvosi vizsgálat, a szaktanácsadás, illetve 13 kezelés a szakértő ajánlásának megfelelően. Ilyen például a gyógymasszázs, a hidromasszázs, a magnetoterápia, a galvánfürdő, az oxigénterápia, az inhaláció, az elektroterápia, a részleges iszappakolás, az egyénre szabott torna. Egzotikumként említhető a relaxáló aroma- vagy gyógynövényes fürdő, valamint az autogén tréning. Szoboszlai László Erik, a cég értékesítési igazgatója lapunknak elmondta, hogy egy olyan irányvonalra volt szükség, amit más még nem fedett le. „Kínálatunk főként a mai rohanó életmódot folytatókhoz szól. Adottságai, szolgáltatásai, valamint az itt kínált programok által a szálloda elsősorban a minőségi elvárásokkal rendelkező vendégeket célozza meg, úgy a szabadidős, mint a business és corporate szegmensben” – fejtette ki az illetékes. Szoboszlai továbbá elmondta, hogy a teljes átalakítással a hotel öt apartmanját és nyolcvannyolc szobáját a kor kényelmi elvárásainak megfelelően szerelték fel.

Medve-tó a villa teraszán

Sós vízzel töltött és fás kályhával fűtött hatalmas cseberrel próbálja meghosszabbítani az idényt az egyik leleményes vállalkozó, Molnár Áron. A háromcsillagos villa tulajdonosa a százhúsz négyzetméteres napozó terasza mellé egy két és fél méter átmérőjű csebret készíttetett. Teltház esetén a villa lakóinak egyharmada tud megmártózni a „házhoz vitt Medve-tóban”, és mivel senki nem tölt félnapokat a sós vízben, gyakorlatilag valamennyi vendég sorra kerül. A fürdővárosban egyedülálló csebret a Géra-forrásból töltik fel, magas sótartalma miatt édesvizet is kevernek bele. A vízbe helyezett kályhát fával pakolják meg, ha a vendég úgy kéri, ő maga is rakhat a tűzre. „Ez külön élmény a kádfürdő kipróbálóinak. Nyáron is nagy keletje volt a csebernek, de a legérdekesebb télen fürödni benne, amikor kint mínusz 10 fok is lehet, a víz hőmérséklete viszont 35 és 38 fok között van” – magyarázta a villa tulajdonosa, aki az idény meghosszabbítása érdekében jövőre újabb fejlesztéseket készül eszközölni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
2026. március 31., kedd

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat

Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat
Hirdetés