A marosvásárhelyi Kultúrpalota fennállásának századik évfordulója alkalmából csaknem három hónapos rendezvénysorozatot szervez a Maros megyei tanács A kultúra egyesít jelszóval.
2013. augusztus 08., 17:242013. augusztus 08., 17:24
2013. augusztus 08., 17:562013. augusztus 08., 17:56
A szeptember 5. és november 22. közötti kulturális esemény programját csütörtökön reggel ismertette Ciprian Dobre elnök, aki hangsúlyozta, hogy szeretnének fejet hajtani Marosvásárhely szimbóluma, a Kultúrpalota építtetői emléke előtt, és szeretnék bemutatni Maros megye multikulturalitását. „Meggyőződésem, hogy a kultúra egyesíteni tud minket, és hozzásegít ahhoz, hogy jobban megismerjük, elfogadjuk egymást” – hangoztatta a megyei tanács elnöke.
A programot tanulmányozva azonban egyáltalán nem úgy tűnik, hogy annak összeállítói a Kultúrpalota építtetői előtt szeretnének fejet hajtani, illetve a multikulturalitást népszerűsíteni. A rendezvények kilencven százaléka ugyanis a román írók, költők, zeneszerzők életművét mutatja be, a meghívott komoly- és könnyűzenei fellépők között is elsöprő többségben vannak a román művészek. Igaz, hogy számos programpont orgonakoncertet vagy komolyzene hangversenyt tartalmaz, amelyet szívesen hallgat meg mindenki, nemzetiségtől függetlenül, mégis feltűnően kevés magyar vonatkozású rendezvény van. Szám szerint a 26 programból a magyarországi Karthago együttes, valamint Kardos Álmos és Margit kamarazene-koncertje mondható kimondottan magyarnak, s ha nagyon akarjuk, akkor a Boros Tetyhez kapcsolódó Nemzetközi Karikatúraverseny vagy a MADISZ által szervezett Alter-Native Rövidfilmfesztivál is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!