
Első alkalommal szervezi meg a Helyi termelők és vállalkozók kiállítását a Balavásár község Ifjúsági és Szabadidő Egyesülete. Főszerepben a község gazdái, egyesületei és vállalkozói, akik bemutatják tevékenységüket. A térség büszkeségeit is meghívták a szervezők, hiszen a helyi terméken van a hangsúly, legyen az gazdasági vagy kulturális.
2014. július 22., 16:432014. július 22., 16:43
2014. július 24., 10:302014. július 24., 10:30
A Balavásár községhez tartozó településekről hetven vállalkozót, termelőt és egyesületet hívtak meg a szervezők a kiállításra. A meghívottak árulhatják, kiállíthatják termékeiket, de akár ezek előállítását is bemutathatják.
Gazdaság, művészet és civil szféra egy helyen
Színes vásár várja az érdeklődőket szombaton az egrestői sportpályán, hiszen a szervezők hívtak mezőgazdászokat, állattenyésztőket, méhészeket, borászokat, és virágtermesztőket. Jelen lesznek a szépségiparban dolgozók, de képviseltetik magukat kőművesek és autószerelők is. A hasak sem maradnak üresen, lesz ott kürtöskalács és pékségek is részt vesznek a rendezvényen.
A civil szervezetek sem maradnak le, a résztvevők találkozhatnak majd ifjúsági-, illetve nőszervezetekkel, színjátszó csoporttal, gyermekvédő egyesülettel, vadászokkal, önkéntes tűzoltókkal, és településekért tevékenykedő szervezetekkel. Még mindig nem ért véget a meghívottak sora, a rendezvényre fafaragókat, virágkötőket és üvegfestőket is hívtak a szervezők. A zene és a költészet is örvendezteti majd a vendégeket, ugyanis többek között Fülöp Kálmán nagykendi költő is ott lesz.
A kiállítás szervezője a BISZE, amely ezáltal is a község közösséggé való formálását szorgalmazza. Csipán Beáta egyesületi tag elmondta, az ismerkedés és a jövőbeli együttműködés is a célja a rendezvénynek. „Amikor megalakult az egyesület, sok helyi vállalkozó támogatott bennünket, ezért úgy gondoltuk, segítségüket megháláljuk egy ilyen kiállítással. Azt szeretnénk, hogy egy helyen találkozzanak azok az emberek, akik tenni akarnak valamit a közösségért. Így tanulhatunk egymástól, és közös erővel szervezhetünk nagyobb rendezvényeket, amelyek elősegítenék a munkánkat. Reméljük, jó kapcsolatok alakulnak majd ki” – mondta a szervező.
Nem lehet minden községben ipari park
A rendezvény megnyitójára 15 órától kerül sor, ezt követően a község büszkeségeivel találkozhatnak a résztvevők. A kiállítást a megnyitótól kezdődően folyamatosan lehet látogatni, eközben pedig egy kis szabadtéri tornára is sor kerül 19 órától, 22 órától pedig mozizni is lehet a szabadban.
A kiállítás meghívottja Antal Zoltán vidékfejlesztési szakember, a Nyárádmente Kistérségi Társulás irodavezetője, aki nem színpadi beszéddel készül, hanem a gazdákkal és vállalkozókkal személyesen beszélget majd, és szívesen válaszol kérdéseikre. A szakember szerint nagyon fontosak az ilyen jellegű találkozások, ő ebben látja a jövőt.
„A gazdaság helyreállításához a kisvállalkozásokon keresztül van kiút. Nagyon jól tudjuk, hogy a külföldi befektetők nem hoznak megoldást, hiszen nem lehet minden községbe ipari parkot létesíteni. Ráadásul sérülékeny ez a rendszer, hiszen ezeket a nagy cégeket a világgazdaság rövid időn belül megsemmisítheti. Véleményem szerint egyre többen fizetnének a minőségi, helyi termékekért, akár Maros megyei szinten is. A nagykereskedésben gyártott termékek háttérbe szorulnak a helyiekkel szemben, mivel tudjuk, hogy milyen terméket kapunk a pénzünkért. Az ilyen találkozók szervezése is ezt a gondolkodást szorgalmazza, és az is nagyon fontos, hogy a térségen belül megismerjük egymás termékeit, és próbáljunk együtt dolgozni” – hangsúlyozta a szakember.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!