
Fotó: Boda L. Gergely
Két francia gitárvirtúóz előadásával kezdődött hétfő este a nyolcadik Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztivál. Az esemény keretében egy hétig minden este a hangszer nemzetközi legjobbjait láthatjuk-hallhatjuk a Kultúrpalotában.
2013. augusztus 13., 08:362013. augusztus 13., 08:36
Az augusztus 12–18. között sorra kerülő esemény egy interkulturális rendezvény, amely új elemeket hoz a gitárfesztiválok megszokott struktúrájába. Napközben klasszikus gitár- és dzsesszgitár-mesterkurzusokon vehetnek részt a hangszer szerelmesei, esténként pedig klasszikus gitár szólóestekre, kamarazene-koncertekre és a filharmóniával közös hangversenyekre kerül sor a Kultúrpalotában, amelyeken bárki részt vehet.
A főszervező, Beke István szerint a fesztivál célja a hangszer népszerűsítése mellett az, hogy új lehetőségeket teremtsen azok számára, akik a klasszikus gitár iránt érdeklődést mutatnak. Ezért az összes koncertre díjmentes a belépés. „Idén nagyon sok francia meghívottunk van, jelen pillanatban ugyanis világszinten a francia gitáriskola a legerősebb. Ők tanítanak, és fel is lépnek. A franciaországi Gabriel Bianco, akit többször láthattunk, hallhattunk már Marosvásárhelyen szólóban, ezúttal egy gitár kvartettel érkezik” – hívta fel a figyelmet az érdekességekre Beke István Ferenc.
Bianco és társai mellett Franciaországból érkezik Judicaël Perroy, Thibaut Garcia, Antoine Moriniere, sőt Bogdan Mihăilescu is. Magyarországról Csáki András, Pavlovits Dávid, Ausztriából Pusztai Antal, Ukrajnából Podhorszky Gábor emeli a rendezvény fényét. Természetesen számtalan hazai gitárvirtuóz is fellép a Kultúrpalota színpadán: Asztalos Zsolt, Bogdan Mihăilescu, Beke István Ferenc, Biró Endre, Constantin Andrei, Cristina Ciortan, Liviu Georgescu, Eduard Leaţă, Enyed Károly, Eugen Mang, Mădălina Ioana Petre, Radu Vâlcu, Székely Alpár, valamint Ştefan Trifan.
Hétfőn este két francia gitáros, Antoine Morniere és Thibaut Garcia játékában gyönyörködhetett a Kultúrpalota közönsége, kedden pedig a hazaiaké a terep. Előbb Bogdan Mihăilescu lép fel, őt pedig Radu Vâlcu követi a gitárfesztivál színpadán.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!