
Fotó: Boda L. Gergely
A marosszentkirályi óvodások szüleinek képviselői kihallgatást kértek Ștefan Someșan főtanfelügyelőnél. Szerintük ugyanis törvénysértően jár el a Maros Megyei Tanfelügyelőség, mivel az eddig létező hat óvodai csoport helyett csak négyet indítana el. Egy román, illetve egy magyar csoport szűnne meg ősztől Marosszentkirályon.
2012. augusztus 27., 17:262012. augusztus 27., 17:26
2012. augusztus 27., 17:362012. augusztus 27., 17:36
A hatból eddig három magyar óvodai csoport működött a marosszentkirályi óvodában, ősztől viszont megszűntetnének egyet, noha a szülők úgy vélik: van három csoportra való magyar gyerek az intézményben.
„Már az elejétől fogva jeleztük a törvénytelenséget, miszerint hatról négyre csökkentenék a marosszentkirályi óvodai csoportokat az intézmény vezetőtanácsának beleegyezése, illetve a szülők tudta nélkül. Sőt, elejétől fogva jeleztük az iskola vezetőségének, illetve a Maros Megyei Tanfelügyelőségnek, hogy ezzel a lépéssel semmibe vették a 2011-ben megszavazott tanügyi törvény 2-es számú cikkelyéhez tartozó 3-as fejezetének 63-as számú bekezdését” – áll a szülők képviselője, Domokos József által aláírt és portálunkhoz is eljuttatott közleményben. Az említett jogszabály kimondja: egy óvodai csoportban átlagban 15 gyerek lehet, de semmiképpen nem több mint 20 és nem kevesebb mint 10.
Figyelembe véve, hogy a gyerekek nyilvántartásba vételekor 47 kicsit számoltak össze a magyar tagozaton, az óvoda köteles lett volna megtartani a három magyar csoportot, lehetetlen és törvénytelen lett volna egyet megszűntetni. Ennek ellenére ez megtörtént, a tanfelügyelőség pedig nem tett semmit annak érdekében, hogy felhívják az óvoda vezetőségének figyelmét a tévedésükre – állítják a felháborodott szülők.
Szerdán délelőtt személyesen a nemrég kinevezett főtanfelügyelővel, Ștefan Someșannal találkoznak a szülők, akik azt remélik, hogy az intézményvezető a törvény tiszteletben tartása mellett dönt, és továbbra is működhet hat csoport a marosszentkirályi óvodában.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!