
A marosvásárhelyi Tudor lakótelepen, a Méhészek utcában, közvetlenül a megyei csendőrfelügyelőség épületének szomszédságában próbált két személy szétvágni, és darabokban elszállítani egy fémbarakkot, hogy később ócskavasként értékesítsék.
2014. június 16., 15:112014. június 16., 15:11
2014. június 16., 15:192014. június 16., 15:19
A két férfi a feladatnak megfelelően „szerelkezett fel” – volt náluk autogén hegesztőkészülék, amivel a fémet könnyedén fel lehet vágni. Egy dolog hiányzott a sikeres lopáshoz: a helyismeret. A tolvajok ugyanis nem tudták, hogy a szomszédban épp a csendőrlaktanya van. Ráadásul az akciót szombat délre időzítették, amikor – úgy vélték – nem feltűnő, ha a barakk környékén hegesztenek. A számítás nem vált be, ugyanis a csendőrök felfigyeltek a hegesztőpisztollyal munkálkodó férfiakra, s igazoltatták őket. A 34 éves S. Csaba és a 16 éves V. I. – mindketten büntetlen előéletűek – ellen bűnügyi kivizsgálást indítottak.
A már levágott fémdarabokat a csendőrök lemérték, és visszajuttatták a jogos tulajdonosnak, a két amatőr hegesztő nevére pedig jegyzőkönyvet állítottak ki, amit átadtak a rendőrség bűnügyi osztályának a vizsgálatok folytatása végett – tájékoztatott a csendőr-felügyelőség szóvivője.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!