Lassan másfél éve harcol az a lelkes marosvásárhelyi szülői akciócsoport, amely azt szeretné elérni, hogy a 2-es Számú Általános Iskolát a város egykori neves polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. Mindaz, amit eddig tett a csoport, szélmalomharcnak tűnt, most azonban a szülők nyomására a tanintézet igazgatója összehívta az iskolaszéket, és a többség megszavazta a Şcoala Gimnazială Dr. Bernády György Általános Iskola elnevezést. A névadás folyamatának ezzel azonban korántsincs vége, most a városi tanácsnak kell döntenie.
2013. január 28., 16:172013. január 28., 16:17
2013. január 29., 16:052013. január 29., 16:05
A tanintézet – többségében magyar ajkú képviselőkből álló – iskolaszéke az elmúlt csütörtökön megszavazta a Şcoala Gimnazială Dr. Bernády György Általános Iskola nevet. Ezzel átadták a szimbolikus stafétabotot, hisz újabb láttamozásokra és szavazásokra van szükség ahhoz, hogy az oktatási intézmény ténylegesen felvehesse az egykori városépítő nevét. Az iskolaszék döntése azonban így is mérföldkőnek számít Marosvásárhelyen, ugyanis az elmúlt húsz év során a vezetőségi tanácstagoknak eddig egyetlen általános iskolában sem sikerült magyar személyiség nevét megszavazni, sőt még javasolni sem.
Öt–négy arányban szavaztak
Novemberben a Bernády névadás ügyének kezdeményezői, valamint az RMDSZ politikusai, Benedek István, Borbély László, Frunda György és Kerekes Károly egy kerekasztal-megbeszélés során megegyeztek, hogy a 2-es iskola névváltozási ügyét a nulláról kell indítani, azaz előbb azt kell elérniük a civileknek, szülőknek, hogy az iskola vezetőségi tanácsa megszavazza a névváltozást. Az elmúlt héten az igazgató – a szülők nyomására – összehívta az iskolaszéket, és öt–négy arányban elfogadták a Şcoala Gimnazială Dr. Bernády György Általános Iskola nevet. Az intézményvezető ugyanakkor nem mulasztotta el szavazásra bocsátani a Központi Iskola nevet sem, de a testület többsége ezt elvetette.
Ahhoz azonban, hogy a tanintézet felvehesse Bernády nevét, előbb a városi, majd a megyei névadó bizottságnak is láttamoznia kell az előterjesztést, csak ezután kerülhet át a városi tanács plénuma elé, ahol szavazással döntenek – részletezte a Székelyhon.ronak a közigazgatási lépéseket Horváth Kovács Ádám, a szülői akciócsoport tagja.
Elég lesz három hónap?
A szülők az általuk elküldött sajtóközleményben kifejtik, hogy a szülői akciócsoport tárgyalásokat folytatott Borbély Lászlóval és Markó Bélával, akik megígérték, intézkednek, hogy a névadásnak ne legyen politikai akadálya. Erről biztosították a szülőket, ám az iskolaszéki ülésen az igazgató továbbra is ellenezte a névadást, sőt megkérdőjelezte az iskolaszék döntőképességének jogosságát.
„Ennek fényében számunkra nem világos, milyen háttértárgyalások zajlottak, mert az igazgató magatartása semmiféle együttműködési készséget nem mutatott” – írják a szülők, akik szeretnék felhívni a választott politikusok figyelmét arra, hogy az RMDSZ nevezzen ki egy felelős személyt, aki a politikai tárgyalások és az adminisztratív lépések betartásáért felel. Ugyanakkor arra kérik a döntéshozókat, hogy három hónapon belül kerüljön a névadás a városi tanács elé, és szavazzák meg, hogy legkésőbb az új tanév kezdetén az iskola már a városépítő polgármester nevét viselhesse.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!