A cipősdoboznyi szeretet öröme

Közhelynek számító mondás – az ajándék annak is öröm, aki adja, és annak is, aki kapja. Ezt tapasztalhattuk meg amikor a Lídia gyermekotthon és a Pici-Ház lakóinak adták át az összegyűjtött karácsonyi ajándékokat a Petry cég képviselői.

Bakó Zoltán

2012. december 23., 16:242012. december 23., 16:24

2012. december 23., 16:522012. december 23., 16:52

Immár harmadik éve, hogy a hírneves marosvásárhely hentescég meghirdeti a cipősdoboz-akciót az üzleteikbe betérő vásárlók számára. Feliratok adták tudtul a vásárlóknak november utolsó hetétől, hogy akik a rászoruló gyerekeknek, nehézségekkel küzdő családoknak karácsonyi ajándékokat szeretnének eljuttatni, egy cipősdobozba csomagolva hozzák be az üzletekbe. „Azt ajánlottuk, hogy főként használt, jó állapotban levő ruházati eszközöket, de főként játékokat és édességeket tegyenek a dobozokba, mert a gyerkek ennek örülnek jobban” – magyarázta Varga-Pál Petry Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója, aki azt is elmondta, hogy külön felhívták az adakozók figyelmét, hogy agyonhasznált ruhákat, agresszivitásra késztető képeket, játékokat ne tegyenek, mert az nem illik a szeretet ünnepének eszmeiségéhez. Maga a szervező sem számított ekkora megmozdulásra.

Csaknem félezer örömcsomag

Összesen négy és félszáz doboz érkezett be az üzletekbe, s nemegyeszer az adakózók „csaltak” is – a cipősdoboznál nagyobb kartondozbozba csomagoltak, hogy több férjen. A Rádió GaGa és a Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió is besegített az akció népszerűsítésébe. December huszadikán zárult a gyűjtés, s már pénteken reggel a cég autói elindultak az adományokkal a célállomások felé. Amint az ügyvezető igazgató tájékoztatott, Marosvásárhelyen kívül jutott az ajándékokból Mezőcsávásra, Sárpatakra, Székelyudvarhelyre és Szovátára is. Az árva gyerekek, a hátrányos helyzetű családok, a Szent Ferenc Alapítvány és Böjthe Csaba szerzetes gondozottjai, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság hatáskörébe tartozó otthonok lakói nagy örömmel fogadták a névre szóló dobozokat. A szervezők ugyanis a tartalmuk alapján döntötték el, hogy melyik doboz kinek jusson, s életkor függvényéban osztályozták az ajándékos dobozokat.

Dobozrésen kukucskálva


A Lídia gyermekotthon és a Pici-Ház lakói a Jókai utcai teremben izgatottan várták az adományokat hozókat, s énekszóval köszöntötték őket. A nevüket halló kicsinyek megilletődve, de jó látható örömmel, sugárzó arccal siettek a terem közepére, vették át a dobzokat, majd azon nyomban, a helyükre visszaülve bontogatni kezdték. Kimondhatatlan az az öröm ami a gyermekarcokról sugárzott, amikor egy-egy nem is remélt, számukra olyannyira nagy kincsnek számító játék, édesség, vagy ruházati cikk előbukkant a résnyire nyitott dobozból. Azért résnyire, mert azt már megtanulták – nem szabad ajtóstól rohanni a házba, csak illedelmesen, szépen be- illetve kinyitni, így aztán az öröm is nagyobb és váratlanabb.

Ébredő empátia

Varga-Pál Petry Zsolt elmondta – maguk sem számítottak ekkora ajándéközönre, hiszen a megroppant gazdasági helyzet egyre ritkábban engedi meg az embereknek az adományozás örömét. Szerinte az akciónak az eddig már említetteken kívül volt még egy óriási erkölcsi haszna: „Rendszerint az történik, hogy a felnőttek gyerekeikkel együtt készítik el a csomagokat, s a gyerek így maga is részesül az ajándékozás örömében, megtanulja, mit jelent örömet okozni másoknak, felébred benne az empátia, a jótékonyság ösztönének minden nehézségen, kicsinyességen túlmutató, számára is örömet okozó elégtétel ösztöne.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés