
Fotó: Thomas Campean
A megyei rendőrség bűnmegelőző osztálya figyelmezteti a lakosságot, hogy a közrend, közbiztonság és nyugalom biztosítása nem kizárólagosan az állam erre szakosított hivatalainak feladata.
2014. július 14., 11:202014. július 14., 11:20
Igaz ugyan, hogy ezeknek áll elsősorban a feladatkörében eljárni a biztonság megteremtése érdekében, de a civil szervezetek, magánszemélyek – mint potenciális áldozatok vagy sértettek – is sokat tehetnek azért, hogy a nyugalmunkat, vagyon- és létbiztonságunkat ne zavarhassák meg a bűnözők.
Ezúttal a rendőrség bűnmegelőző osztálya néhány tanácsot ad arra vonatkozóan, hogy miként kerülhetők el a lakásbetörések. Íme néhány ezek közül:
Soha ne nyissunk ajtót idegen személyeknek, akik valamilyen ürüggyel be akarnak lépni lakásunkba. Ne tegyük közhírré, ha hosszabb időre eltávozunk lakásunkból. Ilyenkor inkább kérjük meg valamelyik szomszédot, hogy diszkréten ellenőrizze lakásunk biztonságát. Ne hagyjunk tartózkodási helyünkre vonatkozó cetliket az ajtóra tűzve. Biztosítsunk megfelelő éjszakai kivilágítást a ház körül és a melléképületek környékén. A gyerekeket tanítsuk meg, hogy ismeretleneknek tilos ajtót nyitniuk. Ne engedjünk a lakásba különböző árucikkekkel üzletelőket. Ha valaki hivatalos közegnek adja ki magát, kérjük el az igazolványát. A lakásból való távozáskor ellenőrizzük, hogy jól bezártunk-e minden nyílászárót. Ha telefonon találkozóra hívnak, ne menjünk el, ha ismeretlen a találkozást kérő személy.
Ha betörést észlelünk, azonnal értesítsük a rendőrséget. Adjunk meg minden lehetséges adatot a bűnüldözőknek, amely a nyomozást elősegítheti.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!