
Fotó: Boda L. Gergely
A Székely Szabadság Napja alkalmából tartott megmozduláson az SZNT elnöke, Izsák Balázs szerint szükségtelen és sajnálatos volt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom részvétele és rendbontó megnyilvánulása. Ugyanezen az állásponton van Valentin Bretfelean, aki szerint a szélsőséges megnyilvánulásokért felelősségre kell vonni a szervezőket.
2014. március 11., 14:272014. március 11., 14:27
2014. március 11., 20:002014. március 11., 20:00
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs kezdettől fogva nem örült a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak a postaréti megemlékezésen való részvétele miatt. Hozzátette: utólag szerzett tudomást a csendőröket provokáló incidensről. „Nem jártak el korrekt módon, amikor hívatlanul rákapcsolódtak a Székely Nemzeti Tanács rendezvényére. Persze azt ők is tudják, hogy ha maguk próbálnának szervezni valamit, rajtuk kívül nem venne részt senki azon a rendezvényen” – fejtette ki portálunknak Izsák. Szerinte az is sajnálatos, hogy a főtér felé tartó tömegből valakik meggyújtották az Európai Unió zászlóját. A világhálón fellelhető fényképek alapján kiderítettük, hogy a lángoló uniós lobogót a szélsőséges megnyilvánulásairól elhíresült, szovátai illetőségű Tóth Ferenc tartja.
Gesztusát az SZNT elnöke öntudatlan, káros megnyilvánulásnak tartja, ami ellentmond a Székely Nemzeti Tanács elveinek. Izsák Balázs szerint azonban sokkal többet nyomnak a latba a Székely Szabadság Napjának pozitívumai. A legfontosabb az, hogy sikerült felmutatni a nagyvilágnak a székelység autonómiaigényét. Nem elhanyagolandó, hogy a diverziókeltés és a hatósági ellenszél dacára idén is sokan gyűltek összes a Postaréten. Végül Izsák Balázs szintén a pozitívumok közé sorolta a számos székelyföldi RMDSZ-vezető és önkormányzati tisztségviselő jelenlétét a március 10-ei rendezvényen.
Bretfelean: felelősségre vonni a szervezőket!
A szervezők és a rendbontók felelősségre vonását szorgalmazza Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség ügyvezető igazgatója. Szerinte Izsák Balázs és a Székely Nemzeti Tanács azért felel a történtekért, mert a tiltás ellenére is arra biztatta a résztvevőket, hogy a Postarétről vonuljanak be a főtérre. „Az nem egy spontán séta volt, mivel a szervezők hívták a tömeget a Kultúrpalota elé. A más településekről vagy országokból érkezőknek nem lett volna semmi keresnivalójuk a főtéren, a megemlékezés után fel kellett volna szállniuk az orvosi egyetem előtt várakozó autóbuszaikra” – vélekedett Bretfelean.
A rendőrfőnök szerint a szervezők ott tévedtek, hogy összemosták a vértanúkra való megemlékezést a törvénytelen tüntetéssel. Kérdésünkre, hogy a rendőröknek esett-e valami bántódásuk a rendezvény során, Valentin Bretfelean elmondta, hogy senki nem provokálta vagy sértegette őket. Mint mondta, minden egyes járőröző csoportban volt egy magyar vagy magyarul jól beszélő rendőr, aki anyanyelvén válaszolt a hozzá fordulókhoz. „Tiszteletem a székely vértanúk előtt, akik igazi hősök voltak. Tiszteletem a marosvásárhelyi magyar polgárok előtt, aki bebizonyították, hogy méltóságteljesen tudnak ünnepelni, és képesek elítélni azokat, akik a vandalizmus kedvéért jöttek ide. De megengedhetetlennek tartom egy ilyen multikulturális városban, hogy egyes, távolról jött személyek kövekkel és petárdákkal dobálják a csendőröket, fehér fegyverekkel hadonásszanak, miközben sértő, alkotmányellenes jelszavakat skandálnak” – nyilatkozta portálunknak az önkormányzati fennhatóság alatt álló rendőrség igazgatója.
HVIM: felfújt konfliktus
Részrehajlónak és eltúlzottnak véli a román média reakcióit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szóvivője. Tóth Bálint, aki nem rejtette véka alá, hogy egy adott pillanatban a százfős, többnyire székelyföldi fiatalokból álló csoport néhány tagja összetűzésbe került a csendőrökkel, úgy véli, hogy az igazi gondot a szervezők tehetetlensége és flegmatikus viselkedése jelentette. „Már a sárga mellényes szervezők provokáltak minket, amikor pökhendin odaszóltak, hogy másszunk vissza a járdára. De ez fizikai képtelenség volt, hisz a November 7. negyedben a járda szűk is volt, továbbá parkolt autók is foglalták. A csendőrök részéről is elhangzott egy-egy anyázás, de nem ez volt jellemző a viselkedésükre. Ők is látták, hogy helyenként a járdák valóban nagyon szűkek. A főtéren pedig lehetetlen volt mindenkinek megállni a Kultúrpalota előtt” – vélekedett a hétfőn este a történtekről Tóth Bálint.
A vármegyés fiatalember szerint könnyű a szélsőséges jelző aggatni a HVIM tagjaira, azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítja a román gyalogosokhoz való viszonyulásuk. „Ha tényleg sovén egyének vagyunk, miért nem kötöttünk bele a román járókelőkbe?” – tette fel a kérdést Tóth. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai szerint a Székely Szabadság Napja inkább a székely megaláztatás napja volt. „Miféle autonómiaharc ez, amelyen összezsúfolnak, mint a juhokat, majd sorba állítanak, mint a libákat!” – háborgott Tóth Bálint.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!