
Napra pontosan a Kossuth- és Herder-díjas író születésének napján, június 17-én emlékeztek Sütő Andrásra a marosvásárhelyi reformástus temetőben.
2013. június 17., 22:052013. június 17., 22:05
2013. június 18., 20:452013. június 18., 20:45
A Sütő András Baráti Egyesület tagjai felhívást tettek közzé, amelyben jelezték, hogy hétfőn 18 órakor koszorút helyeznek el az író sírjánál a kopjafa előtt. Amint az várható volt, közel száz ember tette tiszteletét Sütő András sírjánál a meghirdetett időpontban. Ott voltak írótársak, lelkészek, tanárok, közéleti személyiségek, az író tisztelői, marosvásárhelyi és környékbeli olvasói. A megemlékezésen nemes egyszerűséggel mellőzték a méltató beszédeket, a jelen lévő lelkész imát mondott az íróért, majd közösen elénekelték a Te benned bíztunk, eleitől fogva... kezdetű zsoltárt. Ezután a kopjafa tövében Gálfalvi Zsolt író elhelyezte az egyesület koszorúját, a jelenlévők közül többen virágcsokrokat tettek a sírra.
Ezt követően az egyesület bejelentette, hogy a hét végi székelyudarhelyi Sütő-szobor avatására autóbuszt indítanak a Teleki Téka elől, akik tehát részt kívánnak venni az ünnepélyes szoboravatáson, jelentkezhetnek az egyesületnél.
Méltatások helyett
Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson, 1954-től élt Marosvásárhelyen, 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. A marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Kitüntetései: Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat), Füst Milán-díj (1978), Herder-díj (1979), Alföld-díj (1986, 1987), SZOT-díj (1989), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Erzsébet-díj (1993), Kisebbségekért díj (1995), Magyar Örökség díj (1996), A Magyarság Hírnevéért díj (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), Hazám díj (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005), Magyar Kultúra Lovagja (2006).
Több mint húsz jelentős kötete (regények, drámák, cikkgyűjtemények, naplójegyzetek), megszámlálhatatlan novella, közéleti írások százai fémjelzik pályáját.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!