
Fotó: Boda L. Gergely
Egybanisokban fizette ki hétfő reggel a kétnyelvű táblák osztogatásáért kapott büntetés felét Lakó Péterfi Tünde. Az aprópénzt nem a polgármesteri hivatal főpénztáránál számolták meg, hanem átszállították a kincstárba, ahol megfelelő mérleggel mérték le. A megmaradt fémpénzeket beváltják majd, és folytatni fogják a harcot a kétnyelvűségért.
2013. október 21., 18:242013. október 21., 18:24
2013. október 21., 18:372013. október 21., 18:37
A büntetést a polgármesteri hivatal főpénztáránál kellett befizetnie az aktivistának. A jegyzőkönyvet október 3-án állították ki, ezt Lakó Péterfi Tünde október 18-án személyesen vette át a helyi rendőrségen. Gondot okozott azonban az a tény, hogy a kezdeményezőnél levő iraton nem szerepelt az átvétel dátuma. Ennek hiányában október 3-tól számítódott volna a törvény által szavatolt 48 óra a csökkentett értékű bírság befizetésére, amelynek eredményeként a teljes összeget kellett volna kifizetniük az aktivistáknak.
Lakó Péterfi Tünde elmondta, a rendőrségen aláírta, hogy milyen dátumon vette át az iratot, ezért benne kell lennie a nyilvántartásban.
Az ügyet kezdettől fogva Ercsei Ferenc, az Adó és Illetékügyi Osztály vezetője vette kézbe, aki telefonon tárgyalt a rendőrséggel. Néhány percen belül kiállították a büntetés kifizetését igazoló nyugtát, az aprópénzt pedig a Kincstárba szállították megszámolásra. „A lehetőségekhez mérten a kincstárban számoljuk meg a pénzt a megfelelő típusú mérleggel. Ezt nem tudtuk kölcsön kérni, mert le kellett volna szerelni, túl nagy munka lett volna” – mondta Ercsei Ferenc, akitől azt is megtudtuk, hogy volt már ilyen jellegű eset, hogy aprópénzben fizettek ki büntetéseket, azonban sokkal kisebb összegekről volt szó. Nem egy alkalmazottnak kellett tehát egyenként megszámolnia a pénzt, az osztályvezető és egy rendőrtiszt hordta le az érméket egy autóba, amellyel a kincstárba szállították ezeket.
Lakó Péterfi Tünde kihangsúlyozta, nem a pénztárnak akartak kellemetlenséget okozni. „Ez egy jelzés, amellyel azt szeretnénk kifejezni, hogy jogtalanul büntettek meg. Tudjuk, hogy itt alkalmazottak vannak, tudjuk, hogy esetleg kellemetlenséget okozunk, tőlük elnézést kérünk, de a hatóságok felé mindenképpen egy jelzést szerettünk volna közvetíteni” – mondta az aktivista.
Hétfő délután sajtótájékoztatót tartott az Itthon vagyunk elnevezésű civil csoport, amely a közel jövőben szeretné bejegyeztetni magát egyesületként. Elhangzott az is, hogy megfellebbezik a büntetést, ugyanis Lakó Péterfi Tündét személyes sértés is érte a piacon való bírságolás során. Az óvást szerdán fogja benyújtani a civil csoport. Úgy gondolják, tettük miatt megbátorodtak az emberek, ezért folytatni fogják elkezdett akciójukat a kétnyelvűségért.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!