Már az ötödik évfolyamát indította el az Ezüst Akadémia

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Az 50 év fölöttieknek szóló Ezüst Akadémia Oktatási Program ötödik kiadásának tanévnyitó ünnepségét szerdán délután 17 órakor tartották a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.

Székelyhon

2019. október 23., 21:092019. október 23., 21:09

2019. október 23., 21:342019. október 23., 21:34

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának programját a hargitai megyeszékhely mellett további két helyszínen szervezik meg, Sepsiszentgyörgyön harmadik alkalommal, Kézdivásárhelyen pedig negyedszerre. A felsőoktatási intézmény közleménye szerint

az idei tanévben összesen több mint 1200 akadémiás hallgató kezdte meg a tanévet, ebből 650-en Csíkszeredában, 320-an Sepsiszentgyörgyön és 280-an Kézdivásárhelyen.

Színes kínálat

Az Ezüst Akadémia Oktatási Program során 14 előadást hallgathatnak meg az 50 év fölötti hallgatók. Az előadók között hazai és külföldi nevek is szerepelnek, akik számos érdekes és hasznos témát járnak körül a tanév során.

Szó lesz például zenetörténetről, egészségügyről, hiedelmekről, de helyet kapnak a történelemmel, a pszichológiával és a kertészettel kapcsolatos témák is.

Az előadások 70 százalékát látogató Ezüst Akadémiás hallgatók az év végén díszoklevélben részesülnek.

A szerdai megnyitó után az első előadást is megtartották: Tankó György értekezett a sörfőzés gyakorlatáról „kicsiben és nagyban”. A további előadásokat kéthetente, szerdai napokon tartják majd 17 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Elhunyt Nagy Benedek, volt politikai fogoly, egykori parlamenti képviselő

Életének 89-ik évében pénteken elhunyt Nagy Bendek, volt politikai fogoly, parlamenti képviselő, a csíki RMDSZ egyik alapítója, Csíkszereda Pro Urbe-díjasa.

Elhunyt Nagy Benedek, volt politikai fogoly, egykori parlamenti képviselő
2025. május 30., péntek

Kelemen Hunor: nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt

A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.

Kelemen Hunor: nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt
2025. május 30., péntek

Harmadfokú árvízkészültség a Feketeügy háromszéki szakaszán

Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.

Harmadfokú árvízkészültség a Feketeügy háromszéki szakaszán
2025. május 30., péntek

Elkerülhetetlen az adóemelés az európai projektekért felelős miniszter szerint

Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni az 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.

Elkerülhetetlen az adóemelés az európai projektekért felelős miniszter szerint
2025. május 30., péntek

Két településen láttak medvét Hargita megyében

Oroszhegyben és Csíkzsögödben is medvét láttak pénteken délután, a Ro-Alert rendszer figyelmeztette a lakókat a veszélyre – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Két településen láttak medvét Hargita megyében
2025. május 30., péntek

Földcsuszamlás volt a Bogáti-erdőben

Forgalomkorlátozásokat vezettek be a 13-as jelzésű országút Bogáti-erdőn áthaladó szakaszán, ahol a folyamatos esőzések miatt történt egy kisebb földcsuszamlás – közli a Brassó területi regionális út- és hídügyi igazgatóság (DRDP).

Földcsuszamlás volt a Bogáti-erdőben
Földcsuszamlás volt a Bogáti-erdőben
2025. május 30., péntek

Földcsuszamlás volt a Bogáti-erdőben

2025. május 30., péntek

Van kiút a drogok világából, ehhez azonban felismerésre és támogatásra van szükség

A kábítószerek illúziója: a kíváncsiságtól a függőségig címmel tartottak figyelemfelkeltő konferenciát Székelyudvarhelyen, amelynek célja a fiatalok drogfogyasztással kapcsolatos tájékozottságának és az ellenállás tudatosságának erősítése volt.

Van kiút a drogok világából, ehhez azonban felismerésre és támogatásra van szükség
2025. május 30., péntek

Ünneprontás

Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.

Ünneprontás
Ünneprontás
2025. május 30., péntek

Ünneprontás

2025. május 30., péntek

Orbán Viktor segítséget ígért Parajdnak

A magyar kormány minden támogatást megad nem csak Parajdnak, de az ott élő összes magyarnak is – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a parajdi sóbányát ért természeti katasztrófa kapcsán.

Orbán Viktor segítséget ígért Parajdnak
2025. május 30., péntek

Kerülni kell szombaton a szálloda melletti körforgalmat Székelyudvarhelyen

Lezárják a szálloda melletti körforgalmat Székelyudvarhelyen szombaton – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Kerülni kell szombaton a szálloda melletti körforgalmat Székelyudvarhelyen