
A parajdi sóbánya turisztikai részlegét a járványmegelőzési intézkedések értelmében szombattól teljesen lezárják
Fotó: Erdély Bálint Előd
A bevételei jelentős részét a turizmusból megvalósító Parajdot már most, az idegenforgalmi idény kezdetén súlyosan érinti a kialakult helyzet – mondta el lapunknak Bokor Sándor, az üdülőtelepülés polgármestere.
2020. március 13., 09:002020. március 13., 09:00
A koronavírus terjedése miatti pánik következtében már lecsökkent a sóbánya látogatottsága, de a turisztikai részleget a járványmegelőzési intézkedések értelmében szombattól teljesen le is zárják. „Ez egyelőre március 31-éig van érvényben. Ha utána is folytatódik, nem tudom, mi lesz, mert már a mostani következmények is nagyon súlyosak.
– mondta a polgármester. Bokor Sándor szerint a járványügyi hatóságok által előírt óvintézkedéseket megtették, tájékoztatták ezekről az érintett intézményeket, a tanintézeteket fertőtlenítik, illetve megtették ezt a bezárt piactéren, valamit azokon a tereken is, ahol sok ember megfordult az elmúlt napokban.
A vasárnapi istentiszteletek esetében még keresik a megoldást arra, hogy az előírásoknak megfelelően meg lehessen tartani azokat, ez esetben felmerült annak lehetősége is, hogy több istentiszteletet szervezzenek annak érdekben, hogy a részvevők száma ne haladja meg a százat. Bokor Sándor szerint a települést a pánik jellemzi, a boltokban már alapélelmiszereket sem lehet kapni a pánikszerű bevásárlások miatt.

Hargita megyében nincs karanténban senki, azaz nincsenek külföldi, vörös veszélyességi zónából hazatért személyek, nincs koronavírusos beteg sem, de olyan sem, akitől mintát kellett volna venni koronavírusteszt céljából – oszlatta el lapunknak a szárnyra kelt pletykákat a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
szóljon hozzá!