
Fotó: Bálint Eszter
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból, írja az Agerpres hírügynökség.
2025. július 10., 14:422025. július 10., 14:42
Ezek szerint az élveszületések száma (10 881) az idei ötödik hónapban tavaly májushoz képest 10,9 százalékkal csökkent, idén áprilishoz képest azonban 4 százalékkal nőtt. A halálozások száma (18,78) havi összevetésben 3,8 százalékkal, éves összevetésben 3 százalékkal csökkent. Ilyen körülmények között
Májusban az összes halálozás 41,8 százalékát a 80 évesek és ennél idősebbek, 27 százalékát a 70-79 évesek, 16,8 százalékát a 60-69 évesek korosztályában regisztrálták. A legkevesebb halálozás a 0-4 évesek (81), 5-19 évesek (43) és a 20-29 évesek (69) korcsoportjában történt.
Az INS szerint az idei ötödik hónapban 10.285 pár kötött házasságot, a jogerős bírósági döntéssel és a közjegyzőknél kimondott válások száma pedig 1426 volt.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
A pedagógusok bojkottja miatt a márciusi próbaérettségi eredményei Háromszéken nem mérvadóak. A végzősök kevesebb mint fele vizsgázott, miközben a szakszervezetek már a következő sztrájkhullámot készítik elő az oktatási minisztérium tervei miatt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
Csökkentek az üzemanyagárak Romániában, a változás pedig Székelyföldön is érzékelhető: az adatok szerint több Hargita megyei töltőállomáson is 9 lej alatt tankolható a benzin, miután rövid idő alatt több lépcsőben is mérsékelték az árakat a kutak.
Akik még nem adták le levélszavazatukat, már nem lehetnek biztosak, hogy a postai úton feladott boríték időben megérkezik. Ezért fontos, hogy azokat az RMDSZ vagy az Eurotrans Alapítvány irodáin keresztül juttassák el, vagy a konzulátuson adják le.
Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
Két lopási ügyet is felgöngyölített a Kovászna megyei rendőrség, az elkövetők őrizetben várják a hatóságok további döntését.
Az elsőt 1995-ben hozták tető alá, egy évvel azt követően, hogy a mostani társszervezője, a Pro Cantus Egyesület, illetve kamrakórus létrejött. Pénteken és szombaton Kézdivásárhelyen tartják a Felsőháromszéki Kórusfesztivál 29. kiadását.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
szóljon hozzá!