Magyarázatot követelt a belügyminisztertől Albert Álmos

Írásban kér magyarázatot Vasile Blaga belügyminisztertől Albert Álmos Kovászna megyei RMDSZ-szenátor. Az elöljáró annak apropójára intézte kérdését a belügyminiszterhez, hogy semmilyen eljárás sem indult a csendőrök ellen, akik súlyosan bántalmaztak két ünneplő fiatalt a Szent György-napokon.

2010. május 03., 18:512010. május 03., 18:51

Galéria
Mint ismeretes, április 24-ére virradólag több csendőr az utcán, majd a csendőrség székházán vert meg brutálisan két gidófalvi fiatalt. A fiatalok egy helyi lokálból tartottak hazafele, amikor összetűzésbe kerültek a csend őreivel, akik nemhogy csitítani próbálták volna a fiatalokat, de erőszakos ütlegeléssel akarták elhallgattatni őket. Miután az utcán „megadták részüket”, a csendőrségre tuszkolták a fiatalembereket, ahol több kollégájuk segítségével tovább verték őket. Amint befejezték, az utcára dobták a sértetteket.

Az esetről jegyzőkönyv nem készült, sőt, azóta semmilyen előrelépés sem történt a két áldozat ügyében.

„Nem ellenzem azt, ha felelősségre vonják azokat, akik tévedtek. Bilincseljék meg őket és vigyék be a rendőrségre, de semmi szín alatt ne bántalmazzák őket ily módon. Sajnálattal kell tudomásul vennem, hogy egyes rendfenntartók az ilyen brutális megnyilvánulásokkal szeretnének rendet és fegyelmet teremteni a városokban” – fogalmazott interpellációjában Albert Álmos. A megyeszékhelyi szenátor kiemelte azt is, hogy az egészben a legmeglepőbb az, hogy a bántalmazó csendőrök megtarthatják állásukat, annak ellenére, hogy nem az első eset, hogy ilyen történik Kovászna megyében. Az interpellációban Albert arra kéri a belügyminisztert, hogy vonja vissza tisztségéből a szóban forgó csendőröket, áll a szenátisu RMDSZ-frakció által küldött közleményben.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Székelykapu fogadta az Erdővidékre bevonuló honvédeket

A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.

Székelykapu fogadta az Erdővidékre bevonuló honvédeket
2025. szeptember 12., péntek

Természetfotók a papolci termésnapokon

Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.

Természetfotók a papolci termésnapokon
Természetfotók a papolci termésnapokon
2025. szeptember 12., péntek

Természetfotók a papolci termésnapokon

2025. szeptember 12., péntek

Már nincs sok hátra: év végéig megújul egész Erdővidék úthálózata

A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.

Már nincs sok hátra: év végéig megújul egész Erdővidék úthálózata
2025. szeptember 12., péntek

Napszentület: misztikus táncjáték életről, halálról

Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.

Napszentület: misztikus táncjáték életről, halálról
2025. szeptember 12., péntek

Túlvállalták magukat a PNRR-beruházásokkal a minisztériumok

Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.

Túlvállalták magukat a PNRR-beruházásokkal a minisztériumok
2025. szeptember 11., csütörtök

Megtalálták a háromszéki idős férfit – ő a 123. ember, akinek eltűnését jelentették idén a rendőrségen

Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.

Megtalálták a háromszéki idős férfit – ő a 123. ember, akinek eltűnését jelentették idén a rendőrségen
2025. szeptember 11., csütörtök

Sportot és színházat támogat Kovászna Megye Tanácsa

Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.

Sportot és színházat támogat Kovászna Megye Tanácsa
2025. szeptember 11., csütörtök

Hétköznapi hősök reflektorfényben

Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.

Hétköznapi hősök reflektorfényben
Hétköznapi hősök reflektorfényben
2025. szeptember 11., csütörtök

Hétköznapi hősök reflektorfényben

2025. szeptember 11., csütörtök

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség

Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. szeptember 10., szerda

A Lábbusz nem vár

Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.

A Lábbusz nem vár
A Lábbusz nem vár
2025. szeptember 10., szerda

A Lábbusz nem vár