Hirdetés
Hirdetés

Magyar rockslágereket is hallhatunk szimfonikus feldolgozásban

Változatos programmal készülnek. Csíkszeredába látogat a Kolozsvári Magyar Opera

Változatos programmal készülnek. Csíkszeredába látogat a Kolozsvári Magyar Opera

Harmadik alkalommal lesz házigazdája Csíkszereda a Kolozsvári Magyar Opera társulatának szeptember 28. és október 1. között; ez idő alatt négy előadást mutatnak be a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Barabás Hajnal

2023. július 18., 17:292023. július 18., 17:29

„Újabb operahéttel jelentkezünk, és örülünk, hogy ezt a teremtett hagyományt tovább tudjuk vinni” – vezette fel Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a Kolozsvári Magyar Operával közös rendezvényüket ismertető keddi sajtótájékoztatón. Mint magyarázta, számukra fontos, hogy ne csak a könnyűzenei műfaj, hanem a rétegzene, a minőségi zene is helyet kapjon a város zenei kínálatában.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója arról beszélt, hogy a csíkszeredai látogatásukhoz nem köthető semmilyen gazdasági, anyagi vagy politikai kényszer, egyedül a morális akarat a mozgatórugója, hiszen Csíkszeredában szívesen fogadja őket mind a közönség, mind pedig az önkormányzat.

Hozzátette, morálisan azért is fontos ez számukra, mert

egyetlen romániai magyar zenei színházként kötelességük, hogy Kolozsváron kívül más magyarlakta vidékeken is fellépjenek.

Székelyföldön egyelőre csak Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában van olyan alkalmas színpad, amely opera lejátszásához is megfelelő, hiszen többek között zenekari árokra, nagy színpadra és megfelelő technikai felszereltségre van szükség.

Változatos program

„Változatos és minőségi programmal készülünk. Egy rock–szimfonik feldolgozással indítjuk a miniévadot. Tavaly az egyetemesrock-repertoárból volt válogatás, idén

Idézet
kimondottan magyar zeneszerzők és előadók rockelőadásaiból lesz feldolgozás nagy szimfonikus zenekari környezetben, zenekari, énekkari szólistákkal”

– magyarázta Szép Gyula. Hozzáfűzte, nemcsak a fiataloknak fog szólni ez az előadás, hanem az idősebbeknek is, hiszen a 60-as, 70-es, 80-as évek nagy slágerei csendülnek majd fel, ezért mindenkinek szánják az előadást, amellyel szeptember 28-án 19 órától lépnek fel.

Hirdetés

Főként a fiataloknak szól majd Kacsóh Pongrácz János Vitéz című daljátéka, amelyet szeptember 29-én 18 órától mutatnak be. Továbbá, akárcsak az elmúlt években,

készülnek egy magyar nagyoperettel is, idén Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjével,

amelyet szeptember 30-án 19 órától láthat a közönség. Ugyanakkor nem maradhat el az opera sem, így Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával zárul a miniévad, amelyet október elsején 19 órától ad elő a társulat.

Jegyeket online az eventbook.ro oldalon vagy a Szakszervezetek Művelődési Háza, illetve a Csíki Mozi jegypénztárában lehet kiváltani. Részletes információkat az eseményről a csíkszeredai városháza Facebook-oldalán tesznek majd közzé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Egy körzeti állatorvosi helyet egyelőre nem sikerült betölteni

Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.

Egy körzeti állatorvosi helyet egyelőre nem sikerült betölteni
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Biztonságban vannak a belfasti zavargásokban érintett román állampolgárok

Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.

Biztonságban vannak a belfasti zavargásokban érintett román állampolgárok
2026. június 12., péntek

Véglegesítik a körforgalmat Csíkszentkirályon

Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.

Véglegesítik a körforgalmat Csíkszentkirályon
2026. június 11., csütörtök

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?

A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.

Vizsgadíjak befagyasztva – mennyit keres egy vizsgáztató tanár Romániában?
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast

A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.

Az út járható, mégsem nyitják meg a tervezett időpontban a Transzfogarast
2026. június 11., csütörtök

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere

Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.

Máris van Romániának egy elviekben rábólintó, de a gyakorlatban nemet mondó minisztere
2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés