
Fotó: Both Ildikó
Magyar rendőrfőkapitány kell Háromszékre, nem pedig kölcsönzött román – adott hangot tiltakozásának Kulcsár Terza József, az MPP sepssizentgyörgyi elnöke. Kulcsár szerint az ideiglenesen betöltött helyet egy sepsiszentgyörgyi magyar rendőrnek kellett volna adni.
2010. május 20., 08:532010. május 20., 08:53
2010. június 03., 20:022010. június 03., 20:02
Fotó: Both Ildikó
Mint ismeretes, nyugdíjba vonul Corneliu Câmpeanu, a Kovászna megyei rendőrség főparancsnoka, és ameddig kiírják a versenyvizsgát, illetve azt sikeresen leteszi valaki, addig Brassó megyéből hoztak egy „kölcsönparancsnokot”.
Fotó: Both Ildikó
A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke tegnap felháborodásának adott hangot, véleménye szerint legalább helyi illetőségű kellene legyen az a személy, aki a rendőrséget vezeti, továbbá beszélnie kellene a magyar nyelvet is.
Fotó: Both Ildikó
Egyébként a két évvel ezelőtti, szintén főkapitányi tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgára nem jelentkeztek magyar anyanyelvű rendőrök, ám a vezetőségben van magyar nemzetiségű parancsnok. Ő Albert-Tóth Jakab, aki főfelügyelő/helyettesi feladatokat lát el 2005- től.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.