A hóréteg és hideg miatt idén el kell halasszák a már hagyományossá vált március 22-ei varsági medertakarítást.
2010. március 22., 15:072010. március 22., 15:07
2010. április 08., 21:122010. április 08., 21:12
1994-ben március 22-ét a Víz Világnapjának nyilvánították. Azóta ezen a napon ünnepeljük egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Környékünkön is szoktak különféle rendezvényeket tartani a Víz Világnapjának tiszteletére. Többek közt Székelyvarságon minden évben folyóparti takarításokat szerveznek, a télen szétszórt hulladékot gyűjtik össze. Tamás Ernő polgármestertől azonban megtudtuk, idén el kell halasszák az akciót, mivel még túl nagy a hó, a szemét nem látszik tőle. Remélhetőleg egy hónapon belül az időjárás engedni fogja a hulladékgyűjtő projekt megvalósítását. Tavaly a varsági kisiskolás tanulók segítségével facsemete ültetést is rendeztek, ezt az idén leellenőrzik, és ha szükség kicserélik az elpusztult növényeket.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!