
Fotó: KMT
Második alkalommal szerveztek lovas konferenciát Székelyföldön, mely a lovas hagyományok újjáélesztéséről és a lovas sportok népszerűsítéséről szól.
2010. november 12., 18:392010. november 12., 18:39
2010. november 13., 11:202010. november 13., 11:20
Fotó: KMT
A Sepsibodokon zajló szakmai fórumot Fodor István polgármester köszöntötte: „úgy tartja a mondás, hogy lóra termett ember a magyar”. Az elöljáró elmondta, Bodokon több kísérletet is tettek arra, hogy lovas szabadidőközpontot hozzanak létre, akár gyógyászati céllal is. Bár a megvalósítás akadályokba ütközött, a polgármester mégis optimista, hiszen a községben többször is tartottak már fogathajtó versenyt, és minden jel szerint nagy érdeklődés övezi a lovas sportokat.
A november 12-én, pénteken megnyitott rendezvényen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette: Hargita megyével közös erőfeszítéssel keresik annak a lehetőségét, hogy anyagilag is támogassák a lovas szervezeteket. Ezen a területen az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek közös célja, hogy létrehozzák a teljes Székelyföldet átölelő lovas szövetséget.
Fotó: KMT
Tamás Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy körvonalazódik a Nemzeti Vágta gondolata nyomán a Székely Vágta is: Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármesterrel már folytattak beszélgetéseket a magyarországi rendezvény szervezőjével, Geszti Péterrel is. A tervek szerint a hazai győztesek a budapesti versenyen is rajthoz állnak majd. A tanácselnök ígéretet tett arra is, hogy az idei sikeres huszártoborzó után 2011-ben az Olt menti településeken tartanak huszártoborzót, sőt tervbe vették egy régi, székely lovakkal foglalkozó kiadvány újra kiadását is.
Hargita Megye Tanács képviseletében Márton István hangsúlyozta: a lovas aktivitások holtponthoz érkeztek, innen csak az önkormányzati segítség jelent kimozdulást. Hargita megyében is úgy látják, fontos feladat várja a Székelyföldi Lovas Szövetséget, hiszen „munka volna bőven”.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!