Hirdetés
Hirdetés

Lezárult a Vállalkozz Okosan 2025 – ők lettek Székelyföld legjobb diákvállalkozói

•  Fotó: SZMVSZ

Fotó: SZMVSZ

Lezárult a Vállalkozz Okosan gazdasági vetélkedő idei, immár hatodik kiadása – derül ki a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) által küldött közleményből.

Székelyhon

2025. május 19., 16:152025. május 19., 16:15

A székelyföldi középiskolásoknak szóló üzletiterv-verseny szervezői a BKG Református Kollégium, az SZMVSZ és Székelyudvarhely önkormányzata voltak, a rendezvény szerepelt az Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárában is.

A cél változatlanul a vállalkozói készségek fejlesztése és a fiatalok szülőföldön való boldogulásának ösztönzése volt.

A vetélkedőre 35 csapat nevezett 9 város 15 középiskolájából. A csapatok legtöbb 50 ezer lejes tőkéből induló, reális vállalkozási terveket dolgoztak ki, legfeljebb 200 ezer lejes finanszírozási igénnyel.

Hirdetés

A helyszíni rendezvényen 12 továbbjutott csapat vett részt. Az első napot szakmai előadások, a másodikat elődöntő és döntő követte. A döntőbe jutott csapatok a következők voltak:

  • Ecomind – Kós Károly Szakközépiskola

  • Megtérülök – Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium

  • ProfitÁllók – Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium

  • ProfitKettős – Eötvös József Szakközépiskola

A vetélkedőt a ProfitÁllók csapata nyerte meg (Nyágrus Vivien-Barbara, Pázsint Botond – BKG).

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás

Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Pont lejár búcsúkezdésre a most kiadott időjárási riasztás
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Búcsús szentmise a Madarasi Hargitán

Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.

Búcsús szentmise a Madarasi Hargitán
2026. május 19., kedd

A nyár kezdetének időjárásába is betekintést nyújt a négyhetes előrejelzés

Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.

A nyár kezdetének időjárásába is betekintést nyújt a négyhetes előrejelzés
2026. május 19., kedd

Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy igazságügyi tárcánál lévő dossziéját

Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.

Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy igazságügyi tárcánál lévő dossziéját
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Elindultak Csíksomlyóra a lovasok a Maros megyei magyarság imaszalagjaival, rajtuk Márton Áron gondolataival

A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.

Elindultak Csíksomlyóra a lovasok a Maros megyei magyarság imaszalagjaival, rajtuk Márton Áron gondolataival
2026. május 18., hétfő

Kamarazenei est lesz Székelyudvarhelyen

Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.

Kamarazenei est lesz Székelyudvarhelyen
Kamarazenei est lesz Székelyudvarhelyen
2026. május 18., hétfő

Kamarazenei est lesz Székelyudvarhelyen

2026. május 18., hétfő

Ha a képviselőház is elfogadja, akkor évente kell nyilatkozniuk a civil szervezeteknek a bevételeikről az ANAF-nak

Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.

Ha a képviselőház is elfogadja, akkor évente kell nyilatkozniuk a civil szervezeteknek a bevételeikről az ANAF-nak
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

A mezőgazdaságból élők számára sem lesz kötelező az e-Factura rendszer

Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.

A mezőgazdaságból élők számára sem lesz kötelező az e-Factura rendszer
2026. május 18., hétfő

Megnégyszereződött a medvék miatti lakossági bejelentések száma Hargita megyében

Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

Megnégyszereződött a medvék miatti lakossági bejelentések száma Hargita megyében
2026. május 18., hétfő

Kiengedték a kórházból a kisfiút, aki két napot töltött egyedül az erdőben

Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.

Kiengedték a kórházból a kisfiút, aki két napot töltött egyedül az erdőben
Hirdetés