
Patakok, folyók medrét is megtisztítják a szombati akció során. Archív
Fotó: Pethő Melánia
Csatlakozva a világméretű hulladékgyűjtési kampányhoz, Hargita megyéből 25 település vesz részt a Let's do it Románia szombati akciójában. A 150 ország egyidejű részvételével zajló program célja felszámolni az illegális hulladékhalmokat, illetve erősíteni az emberekben a környezettudatosságot.
2018. szeptember 14., 14:102018. szeptember 14., 14:10
2018. szeptember 14., 14:302018. szeptember 14., 14:30
Hargita megyéből egyelőre 3300 fővel számolnak a kampány szervezői, de remélik, ez a szám szombatig tovább bővül, hisz vannak települések, amelyekkel még zajlanak az egyeztetések – mondta el lapunknak pénteken Csergő Ottó, a Let's do it Romania program megyei koordinátora. Beszámolt, Gyergyószékről Remete, Szárhegy, Szentmiklós, Vasláb, illetve Várhegy, Galócás, Maroshévíz, Tölgyes és Holló önkormányzata jelezte, hogy részt vesz a programban.
„A korábbi években más gyergyói települések is elég szép létszámmal jelentkeztek, most viszont voltak, amelyek választ sem adtak felhívásunkra, de ez nem azt jelenti, hogy nem fordítanak kellő figyelmet környezetük tisztán tartására. Tudomásunk van arról, hogy
– fogalmazott Csergő Ottó. Annak tudatában, hogy a hétvégi Ifinapok programjai sok diák részvételével zajlanak, igazoltnak tekinti a gyergyószentmiklósi tanintézetek hiányzását is az akcióról.
A takarítási akció helyszíneit minden településen a helyi megbízott jelöli ki, és a munkacsoportok megszervezése is az ő feladata. Általában településeken kívüli részeken takarítanak, utak mentéről, turistacélpontokról, patak- és folyómedrekből gyűjtik össze a szemetet, illetve egyes helyeken a településközi közterületeket is átfésülik – mondta a megyei koordinátor.
Azokat is szívesen látják minden helyszínen, akik nem jelezték a megszabott határidőig részvételi szándékukat – részletek felől érdeklődni az adott település polgármesteri hivatalánál lehet.
A Gyergyószentmiklóshoz közeli utak mentén nemrégiben takaríttatott az önkormányzat, ezért a szombati akció helyszíne a Pongrác-tető és a Kupás közötti rész lesz – tájékoztatott Csergő Ottó. Mint részletezte, a Gyilkos-tó felé vezető szakaszon szociális munkások, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park munkaközössége és a gyilkostói útosztály személyzete fog takarítani, illetve csoport érkezik a hegyi csendőrségtől, valamint a csíkszeredai hegyi vadászalakulattól. Valamennyien
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
szóljon hozzá!