
Hazai terepen. Könnyebben lehet venni az akadályokat az első vizsgán. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Kompromisszumos megoldás született a gyakorlati sofőrvizsgákkal kapcsolatban Háromszéken: a kisvárosokban továbbra is megtartják, de csak az első próbát, ha azon elbuknak a tanuló sofőrök, kénytelenek lesznek a megyeszékhelyre utazni a második vagy további próbálkozásra.
2017. november 27., 20:102017. november 27., 20:10
2017. november 27., 20:112017. november 27., 20:11
A bejelentett megszorítás, hogy decembertől csak a kovásznai megyeközpontban, tehát Sepsiszentgyörgyön lehet vizsgázni az autóvezetői jogosítványért, felháborította a háromszéki érintetteket, ezért a politikum közbejárását kérték. Mint Fejér László Ödön kézdivásárhelyi szenátor lapunknak elmondta, Florin Catana főfelügyelő megértette a kifogásokat, ugyanakkor rámutatott, hogy az átszervezésnek több oka is van, egyrészt a munkaerőhiány, de azzal is szembesültek, hogy
A politikusok kitartottak amellett, hogy a gyakorlati sofőrvizsgát mégis helyben kell megszervezni, hiszen például csak Kézdivásárhelyről egyetlen vizsganapra harminc-negyven tanulónak kell beutaznia Sepsiszentgyörgyre, sőt a vizsga előtt kénytelenek lennének néhány alkalommal oktatóval is vezetni a megyeközpontban, hogy megismerkedjenek a számukra még ismeretlen forgalommal.
Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy mindenki ott teheti le az első vizsgát, ahol tanult, ám ez csak egyetlen alkalommal lehetséges. Ha megbuknak, az újabb próbálkozásra kénytelenek lesznek beutazni a megyeszékhelyre. Fejér László Ödön kifejtette,
Egyébként törvénymódosítást készítenek elő arra vonatkozóan, hogy ne csak a rendőrök vizsgáztathassanak, hanem – több nyugati országhoz hasonlóan – engedéllyel rendelkező civil vizsgabiztosok is.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!