
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Autó sodródott le az úttestről, és borult fel kedden délután a Kovászna megyei Nyújtódnál. A balesetben megsérült járművezetőt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
2023. július 04., 17:402023. július 04., 17:40
A Kovászna megyei közlekedésrendészeket csütörtökön délután értesítették az 112-es segélyhívószámon, hogy baleset történt a Kézdivásárhely és Ojtoz között, Nyújtódon. Mint kiderült, egy 70 éves nő által vezetett személygépkocsi elhagyta az úttestet, és felborult. Az első vizsgálatokbók az derült ki, hogy az autót vezető idős nő elvesztette uralmát a jármű felett.
A balesetben megsérült az idős sofőr, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
szóljon hozzá!