
Meg akarják fojtani az Urban Locatót, így pedig képtelen dolgozni annak vezetője, Kulcsár Terza József, ezért beadta felmondását a sepsiszentgyörgyi tanácshoz. Kulcsár kijelentette, nem engedi, hogy a polgármester tovább szórakozzon vele.
2010. május 05., 14:272010. május 05., 14:27
2010. június 03., 19:482010. június 03., 19:48
Fotó: Both Ildikó
Mint ismeretes a legutóbbi tanácsülésen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat felére csökkentette az Urban Locato cég törzstőkéjét, azzal az indokkal, hogy fekete lyukként nyeli a pénzt. A polgári frakció tiltakozása ellenére megszavazták a tervezetet, az MPP pedig úgy véli a következő lépés a cég felszámolása lesz. Ilyen körülmények között képtelen tovább dolgozni a vállalat MPP-s igazgatója, Kulcsár Terza József – beadta felmondását.
A cég novemberben még nyereséges volt, emelte ki a volt igazgató, ennek ellnére tovább akadályozták működését. Ugyanakkor az áprilisi tanácsülés határozat-tervezetéről sem konzultáltak az igazgatóval, így értetlenül állt a történtek előtt.
Véleménye szerint a polgármester ellenségesen viszonyul az Urban Locatohoz, nem tetszett neki az MPP-s igazgató és ezért követett el mindent a bezárás érdekében. Nem segítette eszközökkel és pénzzel, mint a város más válallatait, hiszen a köztisztasági és közszállítási vállalatokkal jól működő kapcsolata van a polgármesteri hivatalnak, emelte ki Kulcsár.
„A tanácsülésen történtek után a cég felszámolása következik, ezt pedig nem várom meg. Nem várom meg, hogy végrehajtsák, amit terveztek, inkább a felmondás mellett döntöttem” – mondta Kulcsár Terza József. A lemondott igazgató ugyanakkor úgy véli, a cégre igenis szükség van, hiszen egyedüli a városban, aki különböző munkálatokat végez el a lakók szolgálatára.
A polgármester ezzel szemben elmondta, eddig több milliárd lejt költöttek a vállalatra, mely semmit nem mutatott fel az elmúlt hónapok során, tehát nem állt szándékában tönkretenni azt, de meggondolva, másra is költhették volna az összeget. A legutóbbi rendes havi tanácsülésen végül 11 igen szavazattal, 9 nem ellenében és egy tartózkodással elfogadták a törzstőke csökkentését. Az Urban Locato éléről nem csak Kulcsár Terza József igazgató, hanem Nagy Lajos főkönyvelő is távozott.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.