Lemondott Kulcsár Terza József az Urban Locato éléről

Meg akarják fojtani az Urban Locatót, így pedig képtelen dolgozni annak vezetője, Kulcsár Terza József, ezért beadta felmondását a sepsiszentgyörgyi tanácshoz. Kulcsár kijelentette, nem engedi, hogy a polgármester tovább szórakozzon vele.

Bús Ildikó

2010. május 05., 14:272010. május 05., 14:27

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Mint ismeretes a legutóbbi tanácsülésen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat felére csökkentette az Urban Locato cég törzstőkéjét, azzal az indokkal, hogy fekete lyukként nyeli a pénzt. A polgári frakció tiltakozása ellenére megszavazták a tervezetet, az MPP pedig úgy véli a következő lépés a cég felszámolása lesz. Ilyen körülmények között képtelen tovább dolgozni a vállalat MPP-s igazgatója, Kulcsár Terza József – beadta felmondását.

Galéria
Kulcsárt telefonon értük el, és hosszasan taglalta felmondásának okát. Elmondása szerint a polgármester nem konzultált vele, nem működött az intézmények közötti kommunikáció, emellett pedig mindent elvettek a cégtől, meggátolva annak működését. Pénzt, használati tárgyakat, szakképzett embereket, mindent elvettek, hangsúlyozta Kulcsár, most pedig utolsó lépésként a tőkét is csökkentették.

A cég novemberben még nyereséges volt, emelte ki a volt igazgató, ennek ellnére tovább akadályozták működését. Ugyanakkor az áprilisi tanácsülés határozat-tervezetéről sem konzultáltak az igazgatóval, így értetlenül állt a történtek előtt.

Véleménye szerint a polgármester ellenségesen viszonyul az Urban Locatohoz, nem tetszett neki az MPP-s igazgató és ezért követett el mindent a bezárás érdekében. Nem segítette eszközökkel és pénzzel, mint a város más válallatait, hiszen a köztisztasági és közszállítási vállalatokkal jól működő kapcsolata van a polgármesteri hivatalnak, emelte ki Kulcsár.

„A tanácsülésen történtek után a cég felszámolása következik, ezt pedig nem várom meg. Nem várom meg, hogy végrehajtsák, amit terveztek, inkább a felmondás mellett döntöttem” – mondta Kulcsár Terza József. A lemondott igazgató ugyanakkor úgy véli, a cégre igenis szükség van, hiszen egyedüli a városban, aki különböző munkálatokat végez el a lakók szolgálatára.

Galéria
Továbbá a 29 alkalmazott sorsa is aggasztja a volt vezetőt, de a közvagyon elprédálásától is tart. Kulcsár lemondott ugyan tisztségéről, de ígérete szerint követni fogja a cég alakulását. Cáfolta továbbá azt is, hogy 13 milliárd lejt költöttek volna a vállalatra, sőt másfél milliárd lej értékben zajlanak munkálatok jelenleg is.

A polgármester ezzel szemben elmondta, eddig több milliárd lejt költöttek a vállalatra, mely semmit nem mutatott fel az elmúlt hónapok során, tehát nem állt szándékában tönkretenni azt, de meggondolva, másra is költhették volna az összeget. A legutóbbi rendes havi tanácsülésen végül 11 igen szavazattal, 9 nem ellenében és egy tartózkodással elfogadták a törzstőke csökkentését. Az Urban Locato éléről nem csak Kulcsár Terza József igazgató, hanem Nagy Lajos főkönyvelő is távozott.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Székelykapu fogadta az Erdővidékre bevonuló honvédeket

A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.

Székelykapu fogadta az Erdővidékre bevonuló honvédeket
2025. szeptember 12., péntek

Természetfotók a papolci termésnapokon

Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.

Természetfotók a papolci termésnapokon
Természetfotók a papolci termésnapokon
2025. szeptember 12., péntek

Természetfotók a papolci termésnapokon

2025. szeptember 12., péntek

Már nincs sok hátra: év végéig megújul egész Erdővidék úthálózata

A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.

Már nincs sok hátra: év végéig megújul egész Erdővidék úthálózata
2025. szeptember 12., péntek

Napszentület: misztikus táncjáték életről, halálról

Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.

Napszentület: misztikus táncjáték életről, halálról
2025. szeptember 12., péntek

Túlvállalták magukat a PNRR-beruházásokkal a minisztériumok

Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.

Túlvállalták magukat a PNRR-beruházásokkal a minisztériumok
2025. szeptember 11., csütörtök

Megtalálták a háromszéki idős férfit – ő a 123. ember, akinek eltűnését jelentették idén a rendőrségen

Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.

Megtalálták a háromszéki idős férfit – ő a 123. ember, akinek eltűnését jelentették idén a rendőrségen
2025. szeptember 11., csütörtök

Sportot és színházat támogat Kovászna Megye Tanácsa

Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.

Sportot és színházat támogat Kovászna Megye Tanácsa
2025. szeptember 11., csütörtök

Hétköznapi hősök reflektorfényben

Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.

Hétköznapi hősök reflektorfényben
Hétköznapi hősök reflektorfényben
2025. szeptember 11., csütörtök

Hétköznapi hősök reflektorfényben

2025. szeptember 11., csütörtök

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség

Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. szeptember 10., szerda

A Lábbusz nem vár

Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.

A Lábbusz nem vár
A Lábbusz nem vár
2025. szeptember 10., szerda

A Lábbusz nem vár