
Egyelőre nincs ki beüljön az igazgatói székbe. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Személyes okokra hivatkozva lemondott négyéves mandátumáról a csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskola igazgatója, Kőrössy Ildikó. A pedagógusnak hétfőtől szűnt meg a korábbi megbízatása, egyelőre nincs jelentkező a tisztség betöltésére.
2017. október 05., 10:052017. október 05., 10:05
„Ügyes, talpraesett, fiatal igazgatónő. Személyes okokból mondott le, valószínűleg voltak olyan tapasztalatai, amelyek miatt kissé belefáradt az iskola vezetésébe” – mondta érdeklődésünkre Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, hozzátéve, hogy a lemondását szeptember 14-én adta be a korábbi igazgató, majd e hónap elsejétől szűnt meg a megbízatása.
Mivel eddig senki nem jelentkezett a tisztség betöltésére, így jelenleg Kőrössy Ildikó rendelkezik aláírási joggal az iskola ügyeit illetően, egészen addig, amíg kerül a helyére egy kompetens személy – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. „Korábban már konzultálunk az iskola tantestületével, de
A következőkben egyeztetünk a helyi önkormányzattal és a tantestülettel a jövőbeli igazgató személyét illetően” – fejtette ki Görbe. A lemondott iskolavezető négyéves iskolaigazgatói mandátumát versenyvizsga által szerezte meg, a következőkben pedig matematika szakos pedagógusként folytatja a bánkfalvi iskolánál – tudtuk meg Kőrössy Ildikótól. Továbbá elmondta, a
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!