
A gyerekek a korisuli program keretében ingyenesen tanulhattak korcsolyázni. Archív
Fotó: Pinti Attila
Nemrég kisgyerekes szülők körében felröppent az a hír, hogy Gyergyószentmiklóson vége az ingyen korcsolyázásnak, a gyerekeket csoportosan nem viszik többé az iskolából a műjégpályára. Az önkormányzatnál érdeklődve megtudtuk, valóban nem lesz korcsolyázás, de nem azért, mert nincs, aki oktasson, hanem, mert lejárt a szezon, a 2017-2018-as tanévre szóló program eddig tartott, jövő hétvégén leolvasztják a jeget.
2018. április 05., 20:112018. április 05., 20:11
Indul a korisuli program Gyergyószentmiklóson – erről adtunk hírt tavaly október közepén. Az azóta eltelt időszakban heti rendszerességgel ingyenesen tanultak korcsolyázni a kicsik a műjégpályán. A képviselő-testület döntése értelmében
„A korisuli programot önkormányzati kezdeményezésre a Székelyföldi Jégkorong Akadémiával közösen hozta létre a város abból a célból, hogy a helyi gyerekek – kihasználva a lehetőséget – megtanulhassanak korcsolyázni.
– ismertette Fórika Krisztina önkormányzati sajtószóvivő.
A kicsik a húsvét előtti héten még jártak korcsolyázni, ám a vakáció után, hétfőtől már nem lesz csoportos tevékenység a gyergyószentmiklósi műjégpályán, ugyanis a jeget április 13-án, pénteken olvasztják le.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
szóljon hozzá!