Hirdetés
Hirdetés

Lehet miséket, igehirdetéseket tartani, de szigorításokkal

A szentmiséken, istentiszteleteken kerülni kell a zsúfoltságot, és ajánlott távolságot tartani •  Fotó: Erdély Bálint Előd

A szentmiséken, istentiszteleteken kerülni kell a zsúfoltságot, és ajánlott távolságot tartani

Fotó: Erdély Bálint Előd

Nem kell bezárni a templomokat, de az állami hatóságok rendelkezéseit be kell tartani – ez az egybehangzó véleményük és kérésük a római katolikus, református és unitárius egyházi vezetőknek. A híveket az otthoni imádkozásra biztatják, a szentmiséket, istentiszteleteket a rádiókban és online is lehet követni.

Simon Virág

Gergely Imre

2020. március 12., 19:162020. március 12., 19:16

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségtől megtudtuk, hogy saját közleményt nem fogalmaztak meg, de papjaiknak továbbküldték a Romániai Püspöki Konferencia koronavírussal kapcsolatos levelét. Ebben az áll, hogy

a papok tartsák be az állami rendelkezéseket, és ha szükséges, több misét és egyházi alkalmat tartsanak, de egy-egy alkalommal a hívek száma nem haladhatja meg a 100-as létszámot.

Arra kérik őket, hogy biztassák a híveket, hogy otthonaikban is imádkozzanak, segítsék a betegeket és az időseket, ne utazzanak. Mondják el, írják meg a híveknek, hogy milyen lehetőségek vannak a szentmisék online követésére.

Kérik azokat, akik koronavírussal fertőzött területekről jöttek haza, hogy tartsák be a hivatalos intézkedéseket, vigyázzanak saját maguk és hozzátartozóik, a közösségbe tartozó tagok egészségére.

Hol lehet szentmiséket hallgatni?

Összegyűjtöttünk pár lehetőséget, ahol online lehet szentmiséket hallgatni. Az erdélyi Mária Rádióban naponta: hétfőn, szerdán, pénteken 18 órától; kedden, csütörtökön, szombaton 8 órától; vasárnap délelőtt és délután. A rádió interneten is hallgatható a mariaradio.ro honlapon. A Magyar Katolikus Rádióban minden hétköznap reggel 8 órától, illetve vasárnap délelőtt 11 órától közvetítenek szentmisét, ezek interneten a katolikusradio.hu honlapon hallgathatók. A csíksomlyói kegytemplomból minden vasárnap 10.30-tól YouTube-közvetítésen lehet követni a szentmisét a csiksomlyo.ro oldalon.

Hirdetés

Halasszák el a konfirmációt is

A Magyar Unitárius Egyház március 11-én kiadott levelében arra kéri a gyülekezetek vezetőit és a híveket, hogy az istentiszteleteken történő részvétel tekintetében kötelezően tartsák be a részvevők 100 fő alatti összlétszámára vonatkozó állami hatósági rendeletet,

az istentiszteleti helyszíneken küszöböljék ki a zsúfoltságot, biztosítva a részvevők közötti kötelező távolság (legalább 2,5 méter) betartását,

az istentiszteleti alkalmakra tervezett ünnepségeket és tevékenységeket (műsorok, vasárnapi iskolai tevékenység stb.) függesszék fel, a keresztelési szertartásokat kizárólag rendkívüli indokoltság esetén tartsák meg, halasszák el a konfirmációi ünnepségeket és lehetőleg az esküvői szertartásokat is,

a temetési szertartások esetében pedig fokozottan tartsák be a kötelező és szükséges óvintézkedéseket.

A presbitériumok döntenek

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatót a koronavírussal kapcsolatban Kolozsváron. „Egyházunkban az a rendelet, hogy nem központilag határozzuk el az istentiszteletek idejét és helyét, az a helyi presbitériumok feladata. Nem lehet teljesen lemondani az istentiszteletekről, de a formáról, időről a helyi közösségek döntenek, figyelembe véve a hatóságok rendeleteit.

Idézet
Az alkalmaknak rengeteg változata lehet – szabadtéri, kültéri, kisebb közösségekben, házaknál –, de beszünteti nem lehet. A közösségek hozzák a döntést, mi ajánlásokat fogalmazunk meg

– mutatott rá Kató Béla. Az egyházkerület ajánlata, hogy a presbitériumok halasszák el a virágvasárnapi konfirmációt pünkösdre vagy még későbbre, és ne tartsanak kátéórákat, vallásórákat sem, hiszen iskolába sem mennek a gyerekek.

A pünkösdig tervezett alkalmak, rendezvények, mint a május 23-ai marosvásárhelyi Református Egység Napja, a püspöki vizitációk, anyák napja, illetve egyéb rendezvények is elmaradnak. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Kolozsvári Rádió vasárnaponként 16.30–17.30 óra között, a Marosvásárhelyi Rádió 11 órától, a Friss Fm, a Príma Rádió és a Mix Fm 7.05–7.35 között, az Agnus Rádió pedig 12.10-től közvetíti az igehirdetéseket. Március 15-én a Duna Tv a Budapest-fasori református templomból közvetít istentiszteletet.

A csíkszeredai polgármesteri hivatal honlapján arra figyelmezteti a lakosokat, hogy misékre, istentiszteletekre nem mehetnek be száznál többen.

Óvintézkedések a szentmisék tekintetében is

A szentmiséket megtartják, de a hatályos járványügyi óvintézkedések betartásával – ismerteti Portik Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi római katolikus főesperes plébános. A napokban hatályba lépett előírások kimondják, hogy beltéri rendezvényeken legtöbb 100 személy tartózkodhat együtt, és ez alól a templomok sem kivételek. Ahol a hívek ennél nagyobb létszámban várhatók

a 100 fő fölött a templomon kívül, vehetnek részt a szentmisén, a szertartást pedig kihangosítják.

Ahol van erre lehetőség, rossz idő esetén a templomban zajló szentmisét egy másik helyiségben is követhetik a hívők. A főesperes hozzátette, hogy ugyan még nem döntöttek erről, de azon a lehetőségen is gondolkodnak, hogy

növeljék a szentmisék számát, annak érdekében, hogy a templomot látogatók száma megoszoljon ezek között, és egyszerre ne gyűljön össze nagyobb létszámú közösség.

Két istentisztelet lesz vasárnap

A presbitérium döntése szükséges ehhez, de az körvonalazódik, hogy ezen a vasárnapon már két istentiszteletet tartanak a gyergyószentmiklósi református templomban. Legalábbis a jelenlegi helyzetben ezt látja jó megoldásnak ahhoz, hogy ne lépjék át legtöbb 100 főben megállapított létszámot – mondja Mátyás István lelkipásztor. A református gyülekezet lelkésze érdeklődésünkre válaszolva még hozzátette, hogy most nem lehet hosszú távra szervezni, naponta változnak a szigorító rendelkezések:

ma még legtöbb 100 fős rendezvényeket lehet megtartani, de bármikor jöhet egy újabb rendelkezés, amikor már ez sem lesz lehetséges.

A létszám limitálása mellett természetesen a szentmiséken, istentiszteleteken résztvevő hívőkre is érvényesek mindazon higiéniai és más előírások is, amelyek betartását az orvosok, és hatóságok is javasolják, illetve kötelezik bárki számára. 

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés