Legyen hivatalos ünnep március 15., és hivatalos nyelv a magyar!

Benyújtotta a Magyar Polgári Párt azt a határozattervezetet, amely – elfogadása esetén – háromszéki hivatalos ünneppé nyilvánítja március 15-ét. Az indoklás felsorolja azokat az érveket, melyek által hivatalossá válhat az ünnep.

Bús Ildikó

2010. november 03., 15:152010. november 03., 15:15

2010. november 03., 17:262010. november 03., 17:26

Galéria

Mint ismeretes, Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke nemrégiben bejelentette, hogy hivatalos nyelvként kérik elismerni a magyart Székelyföldön, illetve hivatalos ünnepnappá nyilvánítanák március 15-ét. Kulcsár elmondta, ezáltal kívánnak érvényt szerezni a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) elfogadott határozatainak, és szeretnék, ha a helyi testületek is elfogadnák a határozatokat. A határozat tervezete megszületett, az indoklásban pedig több fontos szempont is szerepel.

Galéria
Kulcsár Terza József elmondta, az indoklás kitér a szabad anyanyelvhasználatra a közigazgatásban, a település nevének kisebbségi nyelven való feltüntetésére, de a nemzeti jelképek használatára is. Ezek a jogszabályok léteznek és használatban vannak, ugyanakkor jogszabály tilt Romániában mindenféle diszkriminációt, beleértve a származás, valamely nemzeti közösséghez való tartozás alapján való negatív megkülönböztetést – áll az indkolásban.

„Tudva azt, hogy december elseje, a románság nemzeti ünnepe egyben munkaszüneti nap is Romániában, a fentiek figyelembevételével egyértelmű, hogy a Romániában élő nemzeti kisebbségek számára is biztosítani kell azt a jogot, hogy nemzeti ünnepük egyben munkaszüneti nap is legyen, hisz nem lehet igazi ünnep egy hétköznap, amikor a gyermekeknek iskolába, a felnőtteknek pedig munkába kell sietniük már kora reggel” – hangsúlyozzák az MPP vezetői.

A kezdeményezők kiemelik azt is, hogy ma már gyakorlatilag minden településnek létezik egy saját napja, egy olyan ünnepnap, amely valamilyen módon csak hozzá kötődik. Az előzőkhöz hasonlóan erre – március 15. – is érvényes az, hogy akkor tud igazi ünnep lenni, ha egyben munkaszüneti nap is. A kezdeményező politikusok a helyi közigazgatásról szóló törvényekre hivatkozva kérik képviselőtársaikat, hogy fogadják el a határozattervezetet, amely helyi jellegű hivatalos ünneppé teszi március 15-ét.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés