Hirdetés
Hirdetés

Látványos bővítésekre készülnek a marosvásárhelyi reptéren

A mostaninál kétszer több utas fogadását teszi lehetővé az új beruházás •  Fotó: Haáz Vince

A mostaninál kétszer több utas fogadását teszi lehetővé az új beruházás

Fotó: Haáz Vince

Jövő év végéig kell felhasználni azt a 150 millió lejt, amit a marosvásárhelyi repülőtér kapott különböző fejlesztésekre. Amint Peti András igazgató érdeklődésünkre elmondta, az összeg nagyobb részét, közel 130 millió lejt az utasterminál és a repülőgép-parkoló bővítésére fordítják, 20 millió lejből pedig biztonsági berendezéseket vásárolnak és tűzoltószínt építenek.

Antal Erika

2022. január 19., 14:192022. január 19., 14:19

A 150 millió lejes (30 millió eurós) beruházással olyan fejlesztéseket végeznek a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren, amely elősegíti a forgalom növekedését, az utasszám emelkedését – reménykedik Peti András igazgató, aki érdeklődésünkre elmondta,

az utasfogadó bővítése kétszer több utas kiszolgálását teszi majd lehetővé, a repülőgép-parkolóban pedig – amely eddig csak két gép befogadására volt elégséges – a bővítés után öt gép tud állomásozni.

Ugyanakkor egy tűzoltószín megépítésére, három tűzoltóautó, egy gyors beavatkozású kocsi és egy rohammentő megvásárlására, az emeleti térben pedig a tűzoltók számára edzőterem és pihenők berendezésére 20 millió lejt kaptak.

Felkészültek a lehetőségre

A repülőtér igazgatója a Székelyhonnak elmondta, az európai uniós támogatást 2023. december 31-ig kell felhasználniuk. Ez nem jelent problémát, amennyiben a meghirdetett közbeszerzési eljáráson nem nyújtanak be óvást. Peti András arról is beszámolt, hogy a pályázatokkal már korábban készültek, így például a biztonsági ellenőrző berendezés beszerzése már folyamatban van, illetve a tűzoltószín megépítésének is elkészült a feladatfüzete. „Hamarosan kiírjuk a pályázatokat, és amint lejárnak, hozzá is fogunk a munkálatokhoz” – hangsúlyozta Peti.

Hirdetés

Ami az utasforgalom növelését illeti, a reptérigazgató fellendülést vár a következő időszakban. A jelenleg Marosvásárhelyről járatokat működtető WizzAir légitársasággal folyamatosan tárgyalnak újabb úti célok bevezetéséről, ahogy

abban is bíznak, hogy a moldovai HiSky légitársaság is visszatér tavasztól.

Az Air Bucharest charterjáratok indítására készül Marosvásárhelyről, illetve az Air Connect is különböző városokat szeretne megcélozni rendszeres járataival – Marosvásárhely nyitott ilyen irányú megkeresésekre.

Mint kedden megírtuk, Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, szállításügyi miniszter és Peti András, a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatója aláírták a reptér eddigi legnagyobb beruházásának elindítását.

korábban írtuk

Közel 150 millió lejből fejlesztik a marosvásárhelyi repülőteret
Közel 150 millió lejből fejlesztik a marosvásárhelyi repülőteret

Aláírta a marosvásárhelyi reptér eddigi legnagyobb beruházásának elindítását kedden Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, szállításügyi miniszter és Peti András, a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés