Kurtán-furcsán elmaradt a megyei tanácsülés

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Váratlan gyorsasággal, alig néhány perc alatt befejeződött a Hargita megyei önkormányzat pénteki ülése. Az MPP képviselői azt nehezményezték, hogy nem kapták meg időben a tanácsülés anyagait, illetve hogy javaslataikat nem vették fel a napirendi pontok közé. Borboly Csaba elnök szerint nem tartották be az előzetes megállapodást, ezért bezárta az ülést.

Kovács Attila

2011. január 28., 15:072011. január 28., 15:07



Borboly Csaba elnök néhány perc után bezárta az ülést

A tanácsülésen rekord mennyiségű, több mint 60 napirendi pontról kellett volna dönteni, ezek közül a legfontosabb a 2011-es évi költségvetés elfogadása lett volna. Az ülés elején Kovács Árpád András, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője jelezte, nem kapták meg időben a határozattervezetek anyagait, és kérik a törvényesség betartását, valamint hogy vegyék le a költségvetésről szóló tervezetet a napirendről. Ugyanakkor kérte, hogy a frakció által benyújtott határozati javaslatokat vegyék figyelembe.

Borboly szerint az egy nappal korábbi egyeztetésen nem erről volt szó, így nincs értelme annak, hogy ezentúl leüljenek egymás mellé, és a jelenlevők meglepetésére bezártnak nyilvánította az ülést.

A történtek után az elnök a sajtónak elmondta, a megye költségvetését összeállítani nem egyszerű, mert az utolsó napokban is történtek módosítások – nyertes pályázatok nyomán kötöttek finanszírozási szerződéseket. „Az MPP frakcióvezetője megígérte, hogy ezekkel a módosításokkal együtt meg lehet tartani az ülést. Sajnálom, hogy ez történt, de úgy tűnik, a rosszindulat megelőzi a megye érdekeit, így nem lehet dolgozni. Meglett volna a többségünk, teljes létszámban itt volt az RMDSZ-frakció, de most a rosszindulat miatt maradt el az ülés” – mondta az elnök, aki úgy vélte, az MPP már a választási kampányra készül.

Mint megtudtuk, az MPP frakció két határozati javaslata nem került be a napirendi pontok közé, az egyik Binder Levente mandátumának igazolása, aki a lemondott dr. Vajna Imre helyét venné át, illetve az a javaslat, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünneppé, és legyen munkaszüneti nap. Borboly ezekről azt mondta, a mandátumok igazolásának kérdését a két párt között létrehozandó megyei egyezségnek kell megelőznie, a másik javaslat pedig elrontaná, amit eddig elértek. „Minden alkalmazottunknak joga van részt venni a március 15-i ünnepségeken. Ha ilyen határozat lesz, amit perek követnek, oda vezethet, hogy az emberek félni fognak a perek következményeitől, a számvevőszéktől a szabadnapok, bérek esetleges megvonása miatt, és lehet, hogy nem mennek ünnepelni” – mondta Borboly.

Az MPP szerint nem volt egyezség

A Magyar Polgári Párt frakciója szerint a szabályzat világosan előírja, hogy az ülést az elnök csak a tanácsosok többségének támogató szavazatával zárhatja be. „Ezzel saját frakcióját is kellemetlen helyzetbe hozta az elnök, az ő érdekeiket sem vette figyelembe. Lehetett volna tervezeteket levenni a napirendről, és másokat megszavaztatni” – vélekedett Árus Zsolt.



Árus Zsolt szerint saját frakcióját sem vette figyelembe az elnök

Kovács Árpád András frakcióvezető szerint nem volt részükről beleegyezés, hogy a határozatokról mindenképp lehet szavazni. Hozzátette, ők jelezték, hogy nem kapták meg az anyagokat időben, így módosító javaslatokat sem tehettek, de az elnök megígérte nekik, hogy ha lesznek javaslatok, támogatja ezeket. „Határozati javaslatainkat levették a napirendről – ezekről nem is volt előzetesen egyeztetés. Binder Levente esetében nem lehet egyezség tárgya egy, választók által biztosított jog, ezt érvényesíteni kell” – nyomatékolta Kovács. A frakcióvezető szerint a csütörtöki egyeztetés alkalmával derült ki, hogy már hétfőn meg kellett volna kapniuk a tervezetek kiegészítő anyagait, de ez elmaradt. „Ekkor kaptunk egy kinyomtatott anyagot, amit áttanulmányoztunk, de a tanácsülésen egy más anyag került a testület elé. Mi nem kértünk mást, csak a törvényesség betartását” – mondta. Árus szerint az ülés bezárása arról győzte meg őt, hogy valami nincs rendben a megyei tanács saját apparátusában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
2025. december 29., hétfő

Halálos tűzeset történt Hargita megyében: egy idős férfi életét vesztette

Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.

Halálos tűzeset történt Hargita megyében: egy idős férfi életét vesztette
Hirdetés