
A Bekecs Néptáncegyüttes reméli, hogy szavazni is fog majd rájuk a közönség
Fotó: Facebook/Bekecs
Hétvégén elkezdődött a Duna Televízióban a Fölszállott a páva legújabb évadja, amelyet A döntők döntője címmel hirdettek meg idén. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóban ugyanis ezúttal az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.
2018. október 30., 13:142018. október 30., 13:14
A sorozat korábbi évadjainak legjobbjai mérik össze tudásukat a Fölszállott a páva pénteken indult új évadjában. Pénteken már volt egy felvezető előadás, a héten még egy lesz, amikor többek közt a versenyző néptáncegyütteseket mutatják be.
Az élő adásokban összesen negyvennyolc kiválasztott versenyző előadását lehet majd követni, köztük a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttesét, amely a 2014-es évadból a legjobb határon túli előadónak járó különdíjjal tért haza. Az együttes vezetője, Benő Barna elmondta, azok szerepelhetnek a döntők döntőjében, akik amellett, hogy nyertek az előző évadokban, színes repertoárt is tudnak nyújtani, vagyis nem elég, ha csak a nyárádmentit tudja a nyárádmenti együttes.
– fogalmazott Benő Barna.
Elárulta, hogy a november 9-ei élő adásra már most éjjel-nappal készülnek, a hétvégén eljött hozzájuk Magyarországról a mentoruk, Kádár Ignác is, ő készíti fel a táncosokat, valamint az első szám koreográfusa, Antal Áron. Egyébként a Bekecs együttes tizenegy táncospárral fog fellépni a Magyar Televízió stúdiójában. Évek óta vásárolnak régi kalotaszegi ruhákat, és vesznek még kiegészítőket, de a fellépőruhák egy részét a Magyar Állami Népi Együttestől szándékoznak elkérni. A Bekecs együttes a 2014-es Páva óta túl van négyszáz előadáson, 2016 végén pedig amatőrből hivatásos néptáncegyüttessé vált.
– mutatott rá Benő Barna. Az együttes vezetője hozzátette, emellett robbanásszerűen megnövekedett utánpótlás tánccsoportjaik létszáma is a Nyárádmentén. Jelenleg Nyárádszeredában és kilenc nagyközségben több mint húsz tánccsoporttal foglalkoznak, összesen mintegy hétszáz gyermekkel és fiatallal. Benő Barna reméli, hogy ez az ismertség szavazatokat is hoz majd nekik a november 9-ei elődöntőben, ugyanis idén a közönség szavazatain múlik, hogy melyik produkciók jutnak be a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben két, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább.
Van, kinek szurkolni
A döntők döntőjében szurkolhatunk még a Kalotaszeg Legénytársulatnak, amely a 2017-es évad néptáncegyüttes kategóriájának győztese volt, továbbá a kolozsvári Tokos zenekarnak, amely a 2014-es évben volt kategóriagyőztes, de a vargyasi Borbáth Szilvesztert és a szatmárnémeti Bodó Tímea Emesét is a versenyzők között találjuk.
Idén a zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette ezúttal is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus értékeli a produkciókat. A műsort továbbra is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
szóljon hozzá!