Hirdetés
Hirdetés

Köztérből közösségi teret alakítanának ki Székelyudvarhelyen – mutatjuk, hogy milyen lesz

Zöldövezet, padok és szökőkút is lenne a megújítandó téren

Zöldövezet, padok és szökőkút is lenne a megújítandó téren

Mintegy hárommillió lejből újítanák meg Székelyudvarhelyen a Kisköved és a Győzelem utca kereszteződésénél lévő teret: a lakótelepi placc helyén zöldövezetet, pihenőhelyet és negyvenöt parkolóhelyet alakítanak ki.

Kovács Eszter

2018. január 10., 12:072018. január 10., 12:07

Több mint három év telt el azóta, hogy a korábbi városvezetés nyílt pályázatot hirdetett közterek átalakítására:

a felhívásra előbb a volt Stúdió mozi előtti, majd a Kisköved utcai tér átépítését bemutató látványtervekkel lehetett pályázni.

Hirdetés

A Bethlen-negyedi beruházás idén akár meg is valósulhat, az önkormányzati képviselő-testület elfogadta a projekt műszaki tervét, így a felújítás felkerülhet a 2018-as beruházási, fejlesztési listára. A munkálat elkezdésének egyelőre nincs pontos időpontja, hiszen ez csupán a helyi költségvetés elfogadását követően derül majd ki.

A Kisköved zöld tere elnevezésű műszaki tervet Csíki Barna építész készítette. A beruházás becsült értéke 2 927 000 lej áfával együtt – melyet teljes egészében helyi költségvetésből finanszíroznának –, a kivitelezési idő pedig 12 hónap.

Fákat ültetnek, zöldövezet is lesz

A szóban forgó felület 3300 négyzetméter, a lakónegyed építésekor, a nyolcvanas években alakították ki, azóta jelentős átépítés nem történt. A felújítási terv leírása szerint

345 négyzetméteres zöldövezetet alakítanának ki, ahol összesen harminchét újabb facsemetét ültetnének el. A járófelület mintegy 2900 négyzetméternyi lenne, a gyalogosok biztonsága érdekében pedig ezt kőfallal határolnák el a parkolóktól és az úttesttől.

Ugyanakkor az akadálymentesítés érdekében a jelenlegi lépcsők helyett enyhe dőlésszöge lenne a teljes felületnek,

így biztosítva az ott lévő üzletek könnyebb megközelítését mind a mozgáskorlátozottak, mind a babakocsis anyukák számára. Az úttest mentén negyvenöt parkolóhely is helyet kapna.

Galéria

Pihenőhely, szökőkúttal

A tér nemcsak látványában, hanem funkciójában is megújul majd: a jelenlegi kispiac helyén zöldövezet kap helyet, ahol padokat is elhelyeznek.

A placc középső részén egy új buszmegálló lesz, illetve a Győzelem utca felőli oldalon kisebb teret alakítanak ki: itt kis szökőkutat és csorgót is vizionált a tervező, valamint köztéri szobroknak is lenne hely.

„A korábbi látványterv-verseny győzteseinek munkáját figyelembe vettük, ugyanaz a tervezőcsoport készítette a látványtervek további munkáit is” – tájékoztatott Ember Attila, a polgármesteri hivatal referense. Egyébként a projekt megvalósíthatósági tanulmányának elfogadása után a téren működő üzletek, lokálok tulajdonosaival is lesz egyeztetés a kivitelezésről.

Magánterületre terveztek közteret

Nem olyan szerencsés a Stúdió mozi előtti tér helyzete, mint a Kisköved utcaié: a pályázat kiírásakor a korábbi városvezetés azt már nem vette figyelembe, hogy a tér egy része magánterület.

A felhívás lejártával eredményt hirdettek, és a győztes, a Zenegödör elnevezésű terv elkészítőit díjazták is, azóta azonban nem történt előrelépés az ügyben.

Idézet
Igyekszünk tisztázni a terület tulajdonjogi helyzetét és megkeresni a módját annak, hogy a kérdéses magánterület is közterületté váljon. A pályázaton nyertes projekt egy kiindulási alapot biztosít majd a végleges tervhez, amit a tervező és a városháza illetékes osztályának közreműködésével készíttet el a város

– mondta el a téma kapcsán Nagy István, a hivatal sajtóosztályának munkatársa. Hozzátette, a városi közterek felújítása – anyagi korlátok miatt – időben elhúzódó folyamat: a lehetőségekhez mérten igyekeznek ezeket a felújításokat elvégezni, viszont pontos határidők egyelőre nincsenek.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés