Közszemlére tették a 2011-es helyi adók javaslatát

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Lakossági véleményezést, javaslatokat vár a gyergyószentmiklósi városháza a 2011-es évi helyi adók és illetékek értékének meghatározásához. A polgármester hivatal ezért közzétette a helyi adókat tartalmazó határozattervezetet.

Gergely Imre

2010. november 18., 17:322010. november 18., 17:32

2010. november 18., 19:132010. november 18., 19:13

Mezei János polgármester elmondta, 2011-ben semmilyen lényeges változás nem várható az idei adónemekhez és illetékekhez viszonyítva. A polgármester közölte, a municípiumok esetében törvényben szabályozott adószintek legalsó értékén vannak a jelenlegi adók és illetékek, és a lakosság anyagi lehetőségeit figyelembe véve, ezen nem is kívánnak emelni.

A hivatal pénzügyi osztályának jogásza, Selyem Hideg Norbert kérdésünkre hozzátette, az adónemek tervezett értékeit éppen azért teszik minden évben közszemlére, hogy bárki tanulmányozhassa, javaslatokat fűzhessen hozzá – amennyiben lesznek ilyen jellegű, törvényesen alkalmazható, és a tanács által elfogadható észrevételek, javaslatok, úgy természetesen lehetnek módosulások a helyi adók területén. Döntően befolyásolhatja a tervezetet egy esetleges kormányhatározat vagy más törvényi szabályozás, amit a városi tanácsnak kötelező módon figyelembe kell vennie.

Erre volt példa a 2010-es adónemek meghatározásakor is, amikor a beltelkek vagy mezőgazdasági területek adóját, valamint a járművek után fizetendő összeget kellett emelni, hogy azok alkalmazkodjanak az országosan érvényes előírásokhoz.

Módosulhat egyes adók mértéke, illetve új illetékek is bevezetésre kerülhetnek, ha a tanács úgy határoz. Idén például több alkalommal is terítékre került a hétvégi házak után kivetendő speciális szemétszállítási illeték. Ezt a pénzügyi év közepén nem lehetett elfogadni, most viszont várható, hogy bekerül a 2011-es adónemek közé. Az ilyen jellegű javaslatokat szintén most lehet majd beterjeszteni.

A határozattervezetet javasolt formájában a polgármesteri hivatal földszinti ügyfélfogadó irodájában, illetve a városháza internetes honlapján lehet megtekinteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
2026. március 12., csütörtök

Újdonság Borszéken: ősztől elindulhat a térségi tömegközlekedés

Megérkeztek Borszékre azok az elektromos autóbuszok és kisbuszok, amelyek révén várhatóan már az ősztől elindulhat az újdonságnak számító városi és térségi tömegközlekedés a fürdővárosban és környékén.

Újdonság Borszéken: ősztől elindulhat a térségi tömegközlekedés
2026. március 10., kedd

Hétfőn rajtol az első gyergyói bábfesztivál

Első alkalommal szervezik meg a március 16-tól két teljes hetet felölelő fesztivált, a Gyergyói Bábos Heteket, amely előadásokkal, kiállításokkal, közösségi programokkal hozza közelebb a bábszínház világát a Gyergyói-medence közönségéhez.

Hétfőn rajtol az első gyergyói bábfesztivál
Hirdetés