Fotó: Pethő Melánia
Még ez évben elkezdheti munkáját Gyergyószentmiklóson a közösségi rendőrség – működtetésére a napokban kapott jóváhagyást a polgármesteri hivatal. Az újonnan alakuló rendőr csapat feladata a közrend fenntartása lesz – főként az oktatási intézmények környékére, a főtérre és a forgalmasabb városrészekre fókuszálnak majd – vetítette elő tevékenységüket Nagy Zoltán alpolgármester.
2010. október 19., 19:272010. október 19., 19:27
2010. október 19., 20:492010. október 19., 20:49
Fotó: Pethő Melánia
Jóváhagyások sorozatán van túl a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal alegységeként létrehozás alatt álló közösségi rendőrség, aminek működési alkalmazóját a napokban hagyta jóvá a Köztisztviselők Országos Hatósága – közölte sajtótájékoztatón Nagy Zoltán alpolgármester (fotón), aki a közösségi rendőrség megalakulásától nagyobb rendet, fegyelmet remél a város közterein, és azt sem tartja kizártnak, hogy az újonnan alakuló csapat végzi majd el a mezőőrzést is.
Első fázisban tíz személy fogja ellátni az önkormányzat által rájuk bízott feladatokat. A köztisztviselői állások betöltésére november 15–19. között versenyvizsgát tart a polgármesteri hivatal.
Fotó: Pethő Melánia
A közösségi rendőrség keretén belül egy osztályvezetőt és kilenc közösségi felügyelőt alkalmaznak. Az állások betöltésére a feltételeket törvény szabályozza. A versenyvizsga kiírása szerint az osztályvezetői állásra mesteri képzéssel, felsőfokú végzettséggel, két év köztisztviselői szakmai tapasztalattal, román és magyar nyelvtudással, számítógép-kezelői ismeretekkel rendelkező személyek jelentkezhetnek.
A közösségi felügyelői állásokat két kategóriában hirdette meg a polgármesteri hivatal – két személy számára szigorúbb feltételeket szabtak meg: felsőfokú végzettség, egy év szakmai tapasztalat, román és magyar nyelv ismerete, számítógép-kezelői ismeretek. A fennmaradó hét állás elfoglalására olyan személyek jelentkezését várják, akik középfokú iskolai végzettséggel, hat hónap szakmai tapasztalattal, számítógép-kezelői ismeretekkel rendelkeznek, beszélik a román és a magyar nyelvet.
A jelentkezések határideje november 5., a versenyvizsgák két fázisban, 15–16-án, valamint 19–20-án zajlanak, írásbeli, szóbeli és gyakorlati próbákból. A vizsgáztató bizottság tagjait a főispánság nevezi ki. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást és könyvészetet a polgármesteri hivatal 14-es irodájában kaphatnak – közölte az alpolgármester.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.