
Fotó: Facebook/Dan Tanasă
Kihallgatták pénteken a legfőbb ügyészségen Dan Tanasăt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjét. Az Agerpres hivatalos forrásokra hivatkozó értesülése szerint a politikus ellen közösség elleni uszítás gyanújával vizsgálódnak.
2026. július 17., 19:392026. július 17., 19:39
2026. július 17., 19:442026. július 17., 19:44
A kihallgatást követően George Simion, az AUR elnöke politikai támadásnak nevezte a párttársa elleni eljárást. A párt közleményben is reagált az ügyre, amelyben
„Egy demokratikus országban egy politikai véleményre politikai véleménnyel kell válaszolni, nem pedig olyan büntetőeljárások megindításával, amelyek elrettenthetik az embereket a közéleti vitákban való részvételtől” – áll az AUR közleményében. Az ügy előzménye, hogy Dan Tanasă 2025 augusztusában a
A bejegyzés miatt Marian Godină rendőr feljelentést tett a politikus ellen.
Egy héttel később Tanasă újabb bejegyzésben reagált az ügyre. Azt írta, nem fog hallgatni, amikor szerinte „a románokat megaláztatás éri a saját hazájukban”. A politikus úgy fogalmazott:
és hangsúlyozta, hogy szerinte a román állampolgároknak biztonságban és méltóságban kell élniük saját országukban. Az eljárással kapcsolatban az ügyészség egyelőre nem közölt további részleteket.
Olykor már a székelyföldi megyék is feltűnnek a nyugat-nílusi láz igazolt eseteinek hivatalos listáján, és bár ezek a fertőzések nem minden esetben a térségben történtek, az valószínű, hogy a jövőben itt is számolni kell a nyugat-nílusi vírussal.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.
A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.
Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Korábban gyakoriak voltak a problémák a tej–kifli programos termékek minőségével, de ez már nem jellemző. Manapság a fő gondot az iskolák környékén kapható egészségtelen ételek jelentik – véli az élelmiszer-biztonsági hatóság Hargita megyei vezetője.
A demonstráció kedd délelőtt elfajult: a hatóságok szerint a résztvevők áttörték a csendőrsorfalat, többen dulakodtak a rendfenntartókkal, akik könnygázspray-t vetettek be.
A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését – közölte kedden a tárca.
Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábláknál egyaránt alkalmazzák.
A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak kedden.
2 hozzászólás