Hirdetés
Hirdetés

Közösen képzeli el a következő időszak politizálását az MPP és az EMNP

Mezei János és Csomortányi István. Nem az RMDSZ ellen hozzák létre a szövetséget •  Fotó: Pethő Melánia

Mezei János és Csomortányi István. Nem az RMDSZ ellen hozzák létre a szövetséget

Fotó: Pethő Melánia

Erdélyi Magyar Szövetség néven hoz létre közös politikai alakulatot a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A két párt Csíkszeredában tartott országos küldöttgyűlésén a jelenlevők túlnyomó többsége támogatta a fúziót.

Kovács Attila

2020. január 18., 22:002020. január 18., 22:00

A szombati küldöttgyűlés első részében a két párt küldöttei külön-külön tárgyaltak az egyesülésről, majd szavaztak is ennek szándékáról. Miután a közös jövőt mindkét alakulatnál támogatták, együttes ülésen döntöttek a fúzió folyamatáról. Ennek megfelelően

az önkormányzati választásokon még a két párt jelöltjei indulnak az Erdélyi Magyar Szövetség nevű politikai szövetség tagjaiként, utána viszont ugyanezen a néven az egyesült párt bíróságon történő bejegyzését kezdeményezik.

Az új párt alapszabályát, illetve az átmeneti időszakra érvényes szabályokat is elfogadták a küldöttek.

Hirdetés

Csomortányi István, az EMNP elnöke szerint a két szervezet ettől kezdve egyként fog működni, közösen kell jelölteket állítani, közös programmal fognak megjelenni, és az a céljuk, hogy a két párt programját érvényesítsék, és az erdélyi magyar nemzeti tábor egyesítésével az erdélyi magyar autonomista gondolatot visszahozzák a közbeszédbe, arra a helyre, ahová való.

Idézet
Az is fő szempont, hogy az erdélyi magyar közképviseletet maximalizálni tudjuk, ezért az a célunk, hogy innentől kezdve tárgyalások induljanak az RMDSZ-szel is, szeretnénk azt, hogy ha a két párt fúziója oda vezetne, hogy az RMDSZ-szel is olyan megállapodásra lehessen jutni, amely véget vethet annak a monopóliumra törekvésnek, amelynek eredménye sok helyen az volt, hogy gyengült a magyar képviselet, sokan nem mentek el szavazni

– ismertette.

Csomortányi kérdésünkre úgy értékelt, hogy a két szervezet között az átfedés nem olyan nagy, jellemzően ahol a néppárt létezik, ott nincs MPP és fordítva. Ott, ahol minkét szervezet létezik, a következő időszakban az együttműködést, összeolvadást végre kell hajtani. Hozzátette, nem mindenütt lesz ez egyszerű, ismertek konfliktusosabb helyszínek, de nem ez a jellemző, hanem az együttműködés. 2016-ban a néppárt szinte mindenütt, ahol koalícióban indult az MPP-vel, a közös listát sikerre tudta vinni. A fúzió befejezése szerinte attól is függ, hogy lesznek-e olyanok, akik a bejegyzés folyamatába beavatkoznak, és a bírósági eljárást megtámadják.

Mezei János, az MPP elnöke szerint az elmúlt időszak bebizonyította, hogy nincs helye két nemzeti érzésű jobboldali pártnak az erdélyi politizálásban.

Idézet
Külön-külön gyengéknek bizonyultunk, nem tudtunk eredményesen és hitelesen képviselni olyan ügyeket, amelyekre igazából vállalkoztunk

– ismerte el. Szerinte az egyesülés támogatottsága is jelzi, hogy ezt nem lehet tovább folytatni. ,,Ennek tettünk eleget, nyitottunk ajtókat, és közösen szeretnénk elképzelni a következő időszak politizálását” – vázolta. Kérdésünkre, hogy mi fog változni ezzel, Mezei azt mondta, a választás szabadságát továbbra is fenntartják, megteremtik a demokráciát az erdélyi politizálásban, alternatívaként lesznek az RMDSZ mellett, és hangsúlyosabban, erőteljesebben tudják képviselni azt az irányelvet, amit eddig is tettek. Megjegyezte, az MPP-ből kivált néppárt most visszatért, és ez felhajtóerővel bír.

Az RMDSZ mint partner

Kérdésünkre, hogy ez a szövetség mivel lesz másabb, mint az RMDSZ, Csomortányi azt mondta, bíznak benne, hogy amit ott elrontottak, ők jobban fogják csinálni. ,,Mi egy erdélyi szövetség szeretnénk lenni, az erdélyi magyar értékeknek nálunk sokkal hangsúlyosabban meg kell jelenniük. Mindkét párt keresztény konzervatív autonomista szervezet, úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban ezeket az értékeket kevésbé érvényesítették, óriási a kiábrándultság az erdélyi magyarság körében” – emlékeztetett.

Ezért azt szeretnék, hogy az egyesült szervezet mindenkit megszólítson, aki a másik oldalon nem talál képviselőkre.

Nem az RMDSZ ellen jön létre a szövetség, hanem éppen azért, hogy mindenki számára lehetőséget teremtsen a közéletben való részvételre

– húzta alá. Mezei szerint az erdélyi egységes magyar képviseletet szeretnék megteremteni. ,,Fontos, hogy az önkormányzati választásokon verseny legyen, és az országos választásokon megállapodás köttessen, hogy ez ne elvegyen a magyarságtól, hanem hozzátegyen. Nem rombolni szeretnénk, hanem építeni, viszont azt várjuk el az RMDSZ-től is, hogy ne alá- és fölérendelt viszonyt alakítson ki, hanem egyenrangú félként próbáljon velünk tárgyalni, még akkor is, ha szervezetében és tömegében ő a nagyobbat képviseli” – sorolta. Hozzátette, nem lehet megengedni azt a luxust, hogy a széthúzást támogassák, azért sem, mert a magyarság elért a falig.

Idézet
Amikor leveszik a zászlóinkat, szimbólumainkat, iskolát zárnak be, visszaállamosítanak, akkor nem engedhetjük meg, hogy a politikai palettán ezek a súrlódások a magyar egység rovására menjenek

– vélekedett Mezei János.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Éjszaka helyett már az esti órákban: így néz ki a légiriadós Ro-Alert, amit vasárnap kiküldtek

Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.

Éjszaka helyett már az esti órákban: így néz ki a légiriadós Ro-Alert, amit vasárnap kiküldtek
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Időjárás jövő hétre: a szélre és az éjszakákra figyeljünk

Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.

Időjárás jövő hétre: a szélre és az éjszakákra figyeljünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán

Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán
2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés