Hirdetés
Hirdetés

Környezetvédelem kisfilmekben, ahogy az udvarhelyszéki diákok látják

Ingyen osztogatták a szatyrokat a program keretében a diákok. Archív •  Fotó: Székelyhon

Ingyen osztogatták a szatyrokat a program keretében a diákok. Archív

Fotó: Székelyhon

Végéhez közeledik a Székelyudvarhelyen harmadik alkalommal meghirdetett Színezd újra! környezetvédelmi program Az Udvarhelyi Fiatal Fórum által életre hívott, és az ALT Technologies Kft. által támogatott program mottója: Osztály, vigyázz a természetre!

Kovács Eszter

2018. március 02., 15:502018. március 02., 15:50

A versenyt idén nyolc osztály fejezte be sikeresen, a zsűri a napokban dönt a nyertesek kilétéről, de – amint azt a szervezők hangsúlyozták – minden csapat, minden diák és bekapcsolódott tanár nyertes. Az eredményhirdetés hétfőn délután 5 órakor lesz a volt Stúdió Mozi épületében, ahol a csapatok kisfilmjeit is levetítik, addig viszont az UFF videocsatornáján megtekinthetők a versenyben lévő alkotások. A díjkiosztón való részvétel ingyenes.

A versenyről

A benevezett diákcsapatok 2017 szeptemberében kezdték meg a felkészülést, képzéseken vettek részt, és megismerkedtek egymással. Aztán az október és decemberi közötti időszak a program aktuális témájának, a környezettudatos vásárlásnak a népszerűsítéséről szólt. A versenyző diákok vászonszatyrokat osztogattak Székelyudvarhelyen, Parajdon és Székelykeresztúron, összesen 1200 darabot. 2018 elején pedig a diákok az osztálytermeiket alakították át környezetbaráttá, majd zárásként tematikus kisfilmeket készítettek.

Hirdetés

A hétfőn bemutatandó filmeket és a csapatok előző munkáit a zsűri összesítve pontozza. A versenyben lévő csapatok (mindkét kategóriában négy-négy versenyző): az Orbán Balázs Általános Iskola VII. B osztálya, a Bethlen Gábor Általános Iskola VII. B osztálya, a P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola XI. osztálya, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum XI. A osztálya, a Tamási Áron Gimnázium X. B osztálya, a Korondi Középiskola XI.A osztálya, a Móra Ferenc Általános Iskola VII. A osztálya és a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola VIII. osztálya. A program székelykeresztúri partnere az ELKA International Kft. és az Erdélyi Ifjúsági Egyesület.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra

Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra
2026. szeptember 25., péntek

Elaltattak egy súlyosan sérült medvét Brassóban

Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.

Elaltattak egy súlyosan sérült medvét Brassóban
Hirdetés