Azokhoz is szólnak, akik most élik meg azt, hogy koraszülött gyerekük született. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Fotókiállítás, interaktív zenés program, koraszülöttosztály-látogatás is szerepel a napokban zajló Koraszülöttek hete elnevezésű rendezvénysorozatban Marosvásárhelyen.
2018. november 14., 14:052018. november 14., 14:05
2018. november 14., 14:062018. november 14., 14:06
Hétszáz, nyolcszáz grammos kisbabák képei is szerepelnek azon a fotókiállításon, amely a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja révén a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban nyílt meg. A Pici baba, nagy lépés című tárlat része a Koraszülöttek hete elnevezésű rendezvénysorozatnak, amelyet ötödik éve szervez meg immár a Caritas:
– tudtuk meg Mezei Borbálától, a fejlesztőközpont Cseperedő programjának vezetőjétől.
Idén Marosvásárhelyen csütörtökön egy interaktív zenés programra várják 18 órától a koraszülött gyerekek családtagjait: a Cseperedő helyszínén beszélgethetnek, ismerkedhetnek a sorstársak egymással. Pénteken pedig ünnepi programot szerveznek a Megyei Kórház Koraszülött osztályán lévő családokkal és szakemberekkel. „Ez egy új fejezet számunkra is, mert eddig nem mentünk be a kórházba, idén azonban ez megvalósulhat, többek közt Vásárhelyi Enikő szenzomotoros terapeuta segítsége miatt, de nyitottságot találtunk a kórház részéről is.
aki inkubátorban van, kezelésre szorul, a szülők pedig sok esetben tehetetlenek, tanácstalanok” – fogalmazott Mezei Borbála. Hozzátette: az ünnepségen egyrészt támogatni akarják a kórházban lévő édesanyákat, másrészt ajándékot is visznek nekik: két szoptatásra, kenguruzásra alkalmas kényelmes fotelt és olyan horgolt polipokat, amelyeket be lehet tenni a koraszülöttek kiságyába, inkubátorába is.
Mi a kenguruzás? És miért polipot visznek?
„A kenguruzás azt jelenti, hogy az anya a meztelen babát a meztelen mellkasára teszi, a bőr-bőr kontaktus segíti a kicsik fejlődését, amint ezek a horgolt polipok is, amelyeket amúgy koripnak nevezünk a koraszülött és a polip keverékéből. A polipok karjai amellett, hogy az ölelést, a biztonságot szimbolizálják, abban is segítséget nyújtanak, hogy a csövek helyett azokat fogják, azokba kapaszkodjanak a kicsik. A köldökzsinórt is hivatott pótolni a polipok karja, amelynek megragadása az anyaméh biztonságát eleveníti fel a koraszülött babákban, nyugtatólag hatva rájuk” – részletezte Mezei Borbála.
Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.
Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
szóljon hozzá!