Könyv az erdélyi örményekről, szokásaikról, sajátosságaikról

Talán még ők maguk, az örmények sem tudják, hogy gyökereik kutatására vissza kell menni az időben Krisztus születése előtt a 7. századba, illetve az is kiderül a kötetből, hogy Erdélyben nem csak Apafi Mihály fejedelem idejéből számítandó az örmények letelepedése, hanem jóval korábbról. Több alkalommal, több irányból is érkeztek a zömében kereskedéssel foglalkozó kisebb-nagyobb közösségek. Északról például Iași vagy Suceava környékéről, délről Brassó irányából, míg keletről a moldvai örmények lépték át a Kárpátokat, hogy aztán Erdélyben új hazára leljenek.

A kötet külön fejezetet szentel a ma látható örökségnek, a templom, a temető, a lakóházak, intézmények sajátosságainak. Például érdekességként említi azt az ősi, kaukázusi temetkezési formát, amely Erdélyben csak itt található meg.

A házak homlokzatán kis fémtáblák láthatók, középen a magyar címerrel. Talán kevesen tudják, hogy az ott olvasható évszám, 1864 azt jelenti, hogy abban az évben biztosítást kötöttek egy párizsi biztosítótársaság budapesti kirendeltségével.

– hívta fel a figyelmet Puskás Attila az örmény lakosság már akkori modern életszemléletére, előrelátó gondolkodásmódjára.

A kis településnek városi jelleget adott az építkezési struktúra, a házak polgárias jellege, a boltok, kereskedések elhelyezése, felszereltsége, látványa. „A gyerekek nyáron, miután a hideg vizű patakban fürödtek, az örmény boltok vasajtóinál melegedtek” – olvasható az egyik visszaemlékezésben.

A zárt közösség az 1920-as impériumváltást követően változott meg, bomlott fel, amikor sokan Budapestre telepedtek át, illetve az értelmiségiek szétszéledtek Erdély különböző városaiba.