Hirdetés
Hirdetés

Kodály-életút ápolása Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Kodály Zoltánról elnevezett ének-zenei műveltségi vetélkedőt szerveztek a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában. A házigazda iskola csapatai mellett Hargita megye másik két művészeti iskolájából és Békésről is érkeztek vendégek. Hat csapat vett részt a pénteki ünnepségen, versenyen.

Baricz-Tamás Imola

2017. november 05., 20:422017. november 05., 20:42

2017. november 05., 20:422017. november 05., 20:42

A Vaskertes iskola díszterme adott otthont a Kodály-életút ápolása, nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzése, felelevenítése és a népdaléneklés megszerettetése céljából szervezett vetélkedőnek. „Mivel a 2017-es év Kodály-emlékév, és művészeti iskola lévén úgy gondoltuk, hogy mindenképpen emléket állítunk a nagy zeneszerzőnek, az ének-zenei műveltségi vetélkedőt találtuk a legmegfelelőbbnek erre. Olyan intézményeket hívtunk meg, ahol szintén művészeti oktatásban részesülnek a gyerekek” – mondta Bernád Ildikó, a szervező Vaskertes iskola igazgatónője.

A Vaskertes iskola három csapata mellett a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola és a békési dr. Hepp Ferenc Általános és Művészeti Iskola diákjai vettek részt a rendezvényen.

Hirdetés

„A vetélkedő feladatait teljesen játékosra terveztük, és az volt a szándékunk, hogy ne csak számon kérjük a gyerekeket, hanem mindenképpen tudást kapjanak Kodály életéről, munkásságáról, megismerkedjenek azzal a gazdag hagyatékkal, amit nekünk ápolni, továbbadni kötelességünk. Igyekeztünk olyan feladatsort összeállítani a gyerekeknek, mely szórakoztató, de ugyanakkor fontos üzenete is van” – mondta Bernád Ildikó.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Felkészültek a gyerekek

A jó hangulatú vetélkedőn hat, egyenként háromfős csapat vett részt. A zsűri tagjaként Korpos Szabolcs zenetanár, Ferencz-Mátéfi Kriszta könyvtárigazgató és Fórika Sebestyén, a művelődési központ igazgatója pontozta a csapatok munkáit.

A legjobbnak a székelyudvarhelyi lányok bizonyultak,

a Pallegrettó csapat – Gyerő Luca, Lászlóffy Anna és Vajda Beáta – nyerte meg a versenyt, második díjat kapott a csíkszeredai, Botár Márta, László Kamilla és Dániel Kunigunda alkotta Laboda csapat, a harmadik helyezést pedig a Vaskertes iskola Háry János csapata – Nagy Csaba, Márton Krisztina és Fodor Péter – érdemelte ki. Dicséretben részesült a Vaskertes iskola Három olasz madrigál csapata, tagjai: Sólyom Bíró Orsolya, Csata Sebestyén és Ilyés Balázs, a Vaskertes Zenepolitikusok csapata: Kiss Nikolett, Oláh Nóra, Nády Schöndorfer Szabolcs, illetve a békési Heppkék csapata: Juhász Kitti, Aleksza Fanni és Nyeste Lilla.

„Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon komoly hozzáállást tanúsítottak, felkészültek voltak, meglátszott, nagyon sok információt szereztek Kodály szellemiségéről, munkásságáról” – összegzett Korpos Szabolcs zenetanár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés